Keresés ebben a blogban

2017. szeptember 15., péntek

Hiromi

Felhívtam már a figyelmüket Vang Judzsára (mind bizonyosabb vagyok benne, hogy ő már az evolúciónak az emberi faj után következő foka, nézzék meg a vele készült interjúkat), most egy másik lányt akarok bemutatni azoknak, akik még nem látták.
A jazznek voltak kiváló zongoristái, úgy értem technikai felkészültségüket illetően. Art Tatum, Oscar Peterson, Dave Brubeck például. Ha hallhatták volna Uehara Hiromit, talán sírva bezárkóznak, hogy éjjel nappal gyakoroljanak - bár nem hiszem, ők nyilván jobban tudták nálam, ez a japán lány nem utolérhető sem manuálisan, sem muzikálisan.
Csodálatos őrült zseni (hajlamosak vagyunk ennek a szónak az értékét devalválni, én most a szoros értelmében használom).
Előbb nézzék és hallgassák a Royal Albert Hallban készült felvételt. A Gershwin szerzeményt már mindenki eljátszotta, aki látott valaha zongorát, mást még lehet róla mondani, de jobbat a legjobbaknál már régen nem - így képzeltem mostanáig.
Lehet. Hiromi teszi az elképzelhetetlent, kicsit bőgőzik is a zongorán (csinálták már mások is, így senki):


Van még sok, de ezt a Pachelbel kánont muszáj még meghallgatniuk. Ha nincs kedvük utánanézni, annyit ideírok erről a közepesnél lényegesen jobb német zeneszerzőről, hogy a Bach-család (apa és fiai) az ő muzsikáján nőttek fel, úgy is mondhatnám, Bachéknak Pachelbel volt a mérce.
Figyeljék, mit csinál ez a lány a néhány hangból álló dallammal. Hogyan idéz 17. századi hangulatot egy fémvonalzó segítségével, hogyan lopódzik át a jazzbe, és hogyan dönget ki dübörgő basszust a finom,  vékony ujjaival: