Keresés ebben a blogban

2017. május 21., vasárnap

Kis konyhaetimológia

Olvasom, hogy hol állunk a korrupt országok sorában. Előkelő helyen. Csak hát nem erről van szó.
Ezt az országuraló bűnszövetkezetet korruptnak nyilvánítani valami olyasmi, mint egy inkvizítorról azt mondani, hogy ő a vallás védelmezője.
A korrupció leegyszerűsített, éppen a lényeget fel nem fedő jelentése a különféle szótárakban és enciklopédiákban romlás, rontás. Remélem, idejében szólok, eredetileg nem ezt jelenti (nem tudom, ez a romlás így egyszerűen hogyan keletkezett, de ez most nem is érdekel). Az alapszó a ruptus, - ruptio (az orvosi nyelvben ma is ismert) törés, szakadás. A régi szép időkben alapforrásként használt Ballagi Nagyszótár ennél messzebbre megy, átvitt értelemben is megjelöli a fogalmat, a történések, folyamatok erőszakkal való megtörését, szétszakítását is fölveszi. Azért teszi ezt, mert az eredeti latin ugyanígy használta ezt a szót. A con-ból (együtt, közös) hangváltással, ha tetszik, hasonulással keletkezett cor- (kor-) jelzi ennek a bűnfajtának azt a lényegét, ami a torzított jelentésből kimarad, hogy ugyanis ez egy társulással elkövetett bűncselekmény, egy ember egyedül nem lehet korrupt - ahhoz kellenek társak is. Azaz a korrupció olyan ténykedés, ami eltöri, szétszakítja a történések normális, természetes, ha tetszik, törvényes menetét. A korrupció voltaképpen kettő vagy több ember által szövetségben elkövetett lopás. Arról most nem beszélek, ennek a tevékenységnek mi a következménye, sem a meggazdagodás mértékét nem taglalom, sem a törés nyomán szétszakadó gazdasági folyamatokat. 
Mert mint mondtam, nem erről van szó. Ez a banda ugyanis, élén a vidéki dagadt futballistával nem korrupt, hanem rablógyilkos, lévén pedig az áldozatok száma százezres nagyságrendben mérhető, a rablógyilkosság áldozatai tömegek, azaz egy tömeggyilkos rablóbandát nevezünk kislányos lágysággal korruptnak. Azért ez a förtelmes valóságnak egy olyasfajta túlfinomkodása, aminek a végeredménye az Európai Unió fontolgatása, indítson-e eljárást bizonyos emberi jogok áttételes megsértéséért, azaz végülis bolti lopást akar megtárgyalni emberiesség elleni bűntettek helyett.
A lényeg megértéséhez még egy szófejtésbe bele kell mennünk. Lépten-nyomon azt hallom, hogy ezek lopnak. Nem! A lopás az a tevékenység, ami bizonyos értéktárgyak birtokbavételével végződik az értéktárgyak tulajdonosának tudta és beleegyezése nélkül. Azaz titokban. Ezek, azaz pártunk és kormányunk, élén a hordóformájúra hízott elmeháborodottal rabolnak. Az más. A rablás nem titokban folyik le, a rablás erőszakos cselekménysorozat, aminek eredménye nemcsak az, hogy az eredeti tulajdonosnak a javait veszik el, hanem az életét is, de legalább a testi épségét. A rabol,- rablás- etimológiáján még ma is vitatkoznak a nyelvészek, az egyik iskola a rab szláv eredetű főnévből (szolga, rabszolga) származtatja, a másik a német rauben (erőszakkal elvesz, fosztogat) igéből. Igazat adni bármelyiknek nehéz, mert én például hiába hajlanék az első változat elfogadására, ha - emlékeim szerint - az sem tisztázott, a szláv rab,- rob- nem éppen német jövevényszó-e.
A lényeg mindenesetre az, hogy ez a mi országunk nem korrupt. Itt nem is a tulajdonos tudta nélkül való lopásról van szó, az is teljesen mindegy, milyen tételben, hanem az a tragikus helyzet állott elő, hogy Magyarországon rablógyilkosok garázdálkodnak. Semmilyen hivatal nem vizsgálja, ennélfogva nincs statisztikai megjelenése annak az embertömegnek, ami ennek a rablógyilkosságnak a következtében előbb a létminimum alá szegényedik, majd ennek természetes következményeképpen nyomorultul elpusztul. De attól, hogy nincs ilyesfajta felmérés, még a tény, mely szerint 2017-ben nagyjából négy millió ember él a létminimum alatt, tény marad, a következmény, azaz a korai halál  a maga természete szerint bekövetkezik.
Nem hiszem, hogy lehetetlen vagy akár csak körülményes volna annak büntetőjogilag korrekt bizonyítása, amit fentebb leírtam. Ilyenformán nem értem, hogy néhány tisztességes jogász, aki valamelyest ismeri az emberi jogok dekrétumát, miért nem szól: itt már régen nem arról van szó, hol helyezkedik el Magyarország a korrupciós listán.