Keresés ebben a blogban

2017. január 23., hétfő

Názáreti 38.

Azt tetszik tudni, hogy a hamartiológia szerint bűnben tetszett születni? Ami hagyján, de minden egyes gyereke is abban fog születni, ami még mindig hagyján, de erről egyikük sem tehet, mármint sem ön, sem a gyereke, és amennyire tudom, ez alól nincs is semmiféle feloldozás. Ádám és Éva miatt van az egész, pontosabban Éva miatt, aki leszakította a fáról a gyümölcsöt, és ezzel elkövette a feloldozhatatlan ősbűnt. Nota bene, nem tudott róla, hogy bűnt követ el.
Jó, nem? Ebben a néhány sorban annyi képtelenséget rejtettem el, hogy alig fogom győzni magyarázattal.
Kezdődik mindjárt a hamartiológia fogalmával (hamartia görögül bűnt jelent, a -lógia a logosz - beszéd, értelem, tudomány - képzett formája, azaz a hamartiológia a bűn tudománya), ami a teológiának egy rész"tudománya", és aminek semmi köze nincs a joghoz. A hamartiológia nyílt beismerése annak az elkeserítő ténynek, amit az eddigi bejegyzésekben többször említettem, és ami a könyvemnek is az egyik alapmotívuma, hogy ugyanis a Biblia mindenekelőtt a megfélemlítés, a megalázás gyűjteményes kötete. Ami még mindig csak egy könnyű nyári szórakozás a belőle fakadó keresztény vallás fenyegetéseihez képest. Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, ez áll a Nem tudhatom című Radnóti-versben, és attól tartok, nincs benne semmi irónia, a világirodalom legnagyobb okos költője (legokosabb nagy költője, a legnagyobbak közül a legokosabb - kinek hogy tetszik vagy nem tetszik) egyszóval Radnóti úgy gondolta, hogy bűnösök vagyunk mi. Akár a többi nép. A zsigereinkbe szívódott fel ezerévek alatt a bűnösség tudata.
Én történetesen tizenvalahány éves korom óta nem foglalkozom azzal, hogy bűnös vagyok-e, addig is csak a förtelmes vallás ostoba kényszere térdepeltetett le a gyóntatószék keskeny és kemény deszkájára, nagyjából ép erkölcsi érzékkel képes vagyok eligazodni a helyes és helytelen cselekedetek között. Gyerekkoromban sem értettem, hogy egy vadidegen öregembernek mi a fene köze van ahhoz, káromkodtam-e (más bűnös tettemről nem tudtam beszámolni, akárhogyan igyekeztem is), de úgy emlékszem, a kirótt miatyánkokat és üdvözlégyeket mindig elmondtam, mert a félelem bennem is munkált, mi lesz, ha nem mondom el.
A bűnnek több, mint húsz szava van a héberben. Vigyázat, nem a különféle bűnökre van ennyi elnevezés, csak a "bűn" szinonimáira használják ezeket. Az erotikára egy sincs. Az ugyanis bűn. Férfi és nő érintkezéses kapcsolata akkor nem bűn, ha a férfi és nő állat módjára viselkedik, azaz utódnemzésre irányulnak a mozdulatai. Nem tudom, meg van-e szabva, milyen pózban és mennyi ideig elfogadható ez a mozgás, valamint azt sem tudom, a párosodáshoz elengedhetetlenül szükséges házasságon belül is csak a nemzés aktusa megengedett-e, ezért minden alkalommal úgy kell gondolni, hogy most gyereket próbálunk készíteni, akkor nem kötelező meggyónni, vagy minden egyes aktus után futás a templomba, irány a gyóntatószék, paráználkodtam a feleségemmel - nem vagyok otthon a hamartiológiában.
Nézzük inkább a legfontosabbat, az ősbűnt, ami alól feloldozhatatlanok vagyunk az Éva miatt.
Könyvtárnyi magyarázat van róla, igyekszem visszafogni magam, nem minősítek. Annyit jegyzek meg, hogy olyat nem olvastam, ami csak kicsit bosszantott fel.
Mindjárt megmutatom, miről van szó, de előbb egy fontos közlés, mielőtt átsiklanánk fölöttük: az eredeti, bibliai szövegben nincs tudás fája és nincs alma. Több szempontból lényeges helyre tenni a közkeletű tévedést.
"De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz." (1Móz 2,17.)
Majd a 3. részben Éva azt mondja a kígyónak: "De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok." (1Móz 3,3.)
Aztán hogy minden későbbi kétséget eloszlassak: "És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék." (1Móz 3,6.)
Az első kérdés: a Biblia miért ad szegény Éva szájába olyan mondatot, amit ő nem mondhatott, mert nem tudhatott az isten szigorú parancsáról? Tessék kicsit följebb nézni, hogy még egyszer lássák, mi az isteni tilalom a 2. rész 17. mondatában. Megvan? Akkor most átugrunk négyet, jön a 22. mondat: "És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez." Az istennek a fával kapcsolatos intézkedése (amit Éva nem hallhatott, mert még meg sem született) és Éva bűncselekménye között körülbelül húsz év telhetett el, mely időnek az elmúlását még az is alátámasztja, hogy Ádám nemcsak nem utasította el a gyümölcsöt, nyilván nem is emlékezett rá, miszerint neki tartózkodnia kellene a termés élvezetétől. Különben szólt volna Évának. Amilyen engedelmes alattvaló. Ellentétben a hebrencs Évával.
A második kérdés: milyen fa lehetett ez a szóban forgó? Nyilván valami mérgező növény, mert az isten azt mondta Ádámnak, meghal tőle. Az isten összevissza beszél, nyilván keveri egy másik fával, mert ettől nem hal meg sem Ádám, sem Éva, ez eddig rendben van. De még mindig nem tudjuk, milyen fáról van szó. A "jó és gonosz tudásának fájáról" ír a Biblia, erre mindjárt visszatérünk, de mit ehettek róla? Tetszik ismerni az alapmondatot: a gyümölcsöt nem lehet megenni, mert a gyümölcs fogalom - én kínomban mégis itt fogalmakkal etetem Éváékat, még termést is írtam, egyszerűen azért, mert nem derül ki, milyen fa a tiltott növény. (Az alma későbbi korok valószínű fordítási hibájának következménye: malus - rossz, malum - almafa.) Van jó sok mellébeszélés, de a Biblia eredeti szövegében nincs sem tudás fája, sem tudás almája. (A magyarázó "irodalomból" nekem az tetszik legjobban, amelyik a Sátánról mint hazugról értekezik - hogy ugyanis tőle tudunk legtöbbet a fáról, és hogy a Sátán nemcsak Évát vezette félre, hanem minket is. Azaz minden, amit a fáról tudunk, az hazugság, mert a fát a Sátán írja le nekünk. Az nem derül ki, hogyan, én legalábbis nem találtam semmit a Sátán információi közül, amikből a legtöbbet tudhatjuk a fáról. Ha jól értem a "magyarázatot", a fa voltaképpen nem is létezik, az csak a hazudós Sátán praktikája)
Már megint beleragadtunk az ismert kulimászba: ami a Szentírásban ott van, az szent, ha nem értjük, bennünk van a hiba, de a jóságos teológus bácsik persze segítenek.
Talán az is elég volna, ha felhívnám a figyelmüket a Mózes 3,6. egy félmondatára, amit a magyarázók valamiért nem akarnak észrevenni: látá az asszony, hogy... kivánatos az a fa a bölcseségért, de azért ennél egy kicsit tovább is mehetünk. A "jó és gonosz tudásának" természetesen nincs semmi értelme, ha volna, az isten nem tiltja el a fától Ádámot, az a szerencsétlen ugyanis nem tudná, mi értelme van a tiltásnak, minthogy a tilalom valaminek az ellentétére vonatkozik, amiben  az első embernek addig része volt. A "tudásnak" önmagában már volna értelme (a nő, akiről olykor még a Biblia is észrevette véletlenül, hogy okosabb a férfinál), a nő már látta, hogy a fa kívánatos a bölcsességért. Csak hát a "tudásnak" önmagában nem volt jelentése ott és akkor, amikor az Ószövetséget írták, azaz körülbelül az időszámítás előtt száz-százötven évvel. Tessék megnézni, mit ír a Biblia a tudásról. Nagyjából semmit. A legfőbb és egyben egyedül ismert "tudomány" valóban a gonoszság felismerése a próféták által. Ami a késői korok tudását valóban gyarapította, a papok öltözékének a leírása, a mesterségek, épületek, népszokások ismertetése, az nem számított tudománynak. A görög kultúra nem jutott el Izráel földjére, a matematika, csillagászat, fizika, filozófia, irodalom néhány gazdag fölösleges úri szórakozásának számított volna, ha a létének híre egyáltalán eljut a néphez, a római kultúra a megszálló hatalom tudománya volt és mint ilyen, gyűlöletes.
Dehát hiába nem értelmezhető fogalom a "tudás", Éva azért szakít arról a fáról. Amiről inkább csak évszázadokkal később kezdték állítani, hogy a tudás fája volt. Egy bizonyos: Éva az ősbűn elkövetője, Éva merészelte a tudást - ilyen vagy olyan tudást - akarni. Azaz hogy teljesen világos legyen: az ősbűn a tudás akarása, elkövetője egy nő. Az Újszövetség szerint Jézus mély megvetéssel szólt "az írástudókról", ami nyilvánvaló ostobaság, de a Bibliának a tudásról való irányvonalába szépen illeszkedik.
Van halálos bűn és bocsánatos bűn. Ne tessék megkérdezni, konkrétan melyik bűn hová tartozik, nincs egy rendes táblázat, amiből megtudhatnánk. Csak tévelygünk itt, pontos eligazítás híján még azt sem lehet tudni, ha ölünk például, az halálos bűn vagy csak bocsánatos. Valószínűleg az utóbbi, mert a tízparancsolat csak a hatodik helyen említi, akkor pedig olyan fontos nem lehet.
Aztán van a hét főbűn (kevélység, kapzsiság, bujaság, irigység, falánkság, harag és lustaság), ezek fők ugyan, de mégis bocsánatosak, mert ezek nem olyan borzasztó nagy bűnök, ám a 64. pápa (bizonyos Szent Gergely) szerint ezek a bűnök pedig a bűnök szaporodását jelentő bűnök, ezért fők. Arra nézvést nem találtam útmutatást, hogy ez a szent ember milyen levezetés után milyen halálos bűnhöz jutott el például a bujaságból kiindulva. Valamint hogy milyen aljasságra ragadtatja az embert a lustasága.
Na jó. Ezek itt csak apróságok, lelki alkat kérdése, milyen reakciókat váltanak ki az emberből. Azt azért jegyezzük meg, a bűn tudata megnyomorít mindenkit, szinte iskolázottságtól függetlenül. Ezt a nyomorúságot mindenki másképp viseli, van aki cipeli élete végéig, mások megpróbálnak szabadulni tőle.
Mindenesetre én most ideírom még egyszer: a Biblia és a belőle fakadó keresztény vallás szerint: az ősbűn a tudás akarása, elkövetője egy nő
Butaságban tartani a népet - ez minden hatalom alapja. És elnyomni, fizikai erőszakkal távol tartani a nőt mindentől, ami az ember fejlődésére nézve fontos lehet - ez a butaságban tartott népből előnyomakodó despoták sajátja, a nőtől való rettegésből fakadó gyűlölet megnyilvánulása.



A kisfiú odament az anyja háta mögé, átkarolta.
Nézte az asszony szemét, ahogy ismét megjelenik benne a riadalom, ahogy felkapja a kezét, és egy pillanatra megdermed ebben a tartásban.
- Te mondd meg uram, mit tegyek most. Nem akarom, hogy a kisfiamnak baja essék.
- Mit szeretnél tenni?
Sára remegni kezdett.
- Magamhoz szorítani, és soká el nem engedni.
Közelebb húzta magához a kőrisbotot, két kézbe fogta, állát a csuklójára támasztotta, és nézte az asszonyt.
Sára megfordult, lehajolt, átkarolta a kisfiút és szorította.
Csend volt. Pasziklész halkan kezdett beszélni, és lassan, kereste a szavakat.
- Jött egy ember a cardóról. Kiabált. Azt kiabálta, hogy itt van. És ugrált  örömében. Eszembe jutott egy másik ember, Athénban járt nálam, talán három éve lehetett. Színi előadást rendelt, Szophoklészt akart meg amit én jónak tartok. Akkor még a családom nélkül jöttem Megiddóba, ott lakott a megrendelő. Egy gazdag szadduceus. Tudnod kell, ki az.
- Rafáél. Elment Athénba?
- Delilával jött, a feleségével. Delila azt mondta nekem, Sárát csak a názáreti képes szóra bírni, egy kisfiú, aki náluk volt birkapásztor. Azt mondtam, nincs olyan ember. Meg akartam békíteni az apját, azért rendeztem a kánai esküvőt. Az apja csak akkor volt hajlandó szóba állni velem, amikor megfogadtam, hogy a menyegző után visszaviszem Sárát Athénba. A lányához még akkor sem szólt. Bármit tettem, minden csak rosszabb lett. A kisfia szeretete még jobban megijesztette. Félt az apja átkától. Hogy bűnösként kell leélnie az életét. Az apja azt mondta, bűnösként élhet, ha vigyáz. Ha vigyáz arra, hogy egyetlen pillanatig se érezze magát feloldozva. Mert feloldozást egy nefilimnek még egy angyal sem adhat. És akkor jött ez az ember, azt mondta, a názáreti van ott a cardón, és ugrált örömében. Én meg nagyon mérges lettem. Meg tudsz nekem bocsátani? Amiért nem hittem benned.
- Miért, most már hiszel? Bennem?
- Uram, a feleségem beszél. És nézz rá.
- A feleséged apja miért nem akarta beengedni a lányát a jesivába?
- Mert túl okosnak tartotta. Egy lány ne legyen okos, még kevésbé tanult.
- Mit gondolsz, Sára nem tudta, hogy ostobaság, amit az angyalokról hallott? Hogy az angyaloknak vannak gyerekeik, és azok a nefilimek? Azt gondolod, Sára nem tudta, hogy az apja azért gyűlöli, mert nem az ő gyereke, csak mikor elzavarta Sára anyját, nem küldhette el vele a kislányt is?
- Tudtad? – kérdezte Pasziklész.
Sára bólintott.
- Akkor miért viselkedtél így? Miért nem beszéltél?
Nézte az asszonyt, várta, hogy válaszoljon, de Sára tekintetében könyörgés volt és félelem, egy pillanatra sem engedte el az őt figyelő szempárt.

- Mondjam el helyetted? Aki rosszat tesz, nem fél semmiféle büntetéstől, mert rosszat csak a buta ember tesz, és mert buta, nem is érdekli, hogy rosszat tesz. Aki képes a jóra, aki képes megkülönböztetni a jót és a rosszat, az bizonytalan, mert nem tudja, képes-e istennek és embernek megfelelni. Elsősorban istennek akar megfelelni, de nem tudja, azt hogyan kell, ezért fél. Pedig istennek nem kell megfelelni. Sára azt is tudja, hogy az apja átka egy megkeseredett, és eleve rossz ember bosszúja, de fél, mert nem tudja, mit gondol erről isten, nem lehet-e, hogy isten tényleg lesújt rá.