Keresés ebben a blogban

2016. március 31., csütörtök

Kiszolgáltatottság

Meghalt Kertész Imre. Annak idején, amikor megkapta a Nobel-díjat, beszéltem róla a rádióműsoromban, a jegyzeteimet tartalmazó kötetben meg is jelent.
Most csak közhelyeket tudnék mondani, nem ismertem őt személyesen, nincsenek róla emlékeim, remélem, igaza volt Szepes Máriának, az ember agya nem hal meg, ahogyan egy számítógép sem törlődik le, amikor megszűnik a tápfeszültség.
Ideteszek mondatokat abból a levélből, amivel a Magvető kiadó visszautasította a Sorstalanságot
  • "élményanyagának művészi megfogalmazása nem sikerült"
  • nem "válik az olvasó számára megrendítő élménnyé"
  • a főszereplőnek enyhén szólva "furcsa reakciói" vannak
  • "rosszízű" mondatokkal van tele
  • "Elhihetetlen"
  • "Magatartása, visszás megjegyzései taszítják és sértik az olvasót"
  • "Mondatainak nagy része ügyetlen, körülményesen fogalmazott"
A baj az, hogy ez így most már komikus ugyan, de ezt ő akkor nem tudta nevetve olvasni. Mondom, nem ismertem személyesen, de abban bizonyos vagyok, tudta, mit írt. Az talán nem fordult meg a fejében, hogy a Sorstalanság Nobel-díjat érdemlő regény (de, azt hiszem, kellett gondolnia rá), az mindenesetre kétségtelen, nem volt szüksége senkinek a véleményére, anélkül is tudta, a világirodalom legjobb műveinek a szintjén van a könyve.
De akkor is! A nyavalya törje ki az ilyen süket, ostoba senkiházit, miért kap állást egy kiadónál, aki nem tud olvasni - meg ilyesmit gondolhatott, szelídre stilizálva az ilyenkor gondolt mondatokat.
Tavaly jelent meg egy kiváló kötet, Salinger a címe, elképesztő dolgok vannak benne arról az íróról, akit én az öt legnagyobb között tartok számon, úgy értem, azok között, akik rám a legnagyobb hatással vannak. (Különben az irodalomtudomány is hasonló módon értékeli.) Mindenféle "szerkesztő"-nek nevezett, mozgó alkatrészekből álló szerkezet dobálta vissza az írásait a legelképesztőbb szövegekkel, és ő nyilvánvalóan pontosan annyira tehetetlennek érezte magát, mint Kertész Imre.
Nem szoktam traktálni önöket a magánügyeimmel, de egy közülük most ide tartozik. A Filmalap kért megfilmesítésre érdemesnek tartott könyvet a kiadómtól, ott többen az én Menon Club című regényemet ajánlották. Egy produceri iroda is beállt a sorba, hogy vállalja a gyártást, kért lektori jelentéseket a kiadótól független, megbízható nevektől, egy olyan rendező vállalta a leendő filmet, akinek a neve Európától Amerikán át Ausztráliáig ismert, akire bemegy a néző - és akkor egy nevenincs "előolvasó" azt írta, hogy nem javasolja, mert... szóval mert a könyv rossz, tele van hibával, használhatatlan, kidobott pénz lenne.
Tetszik érteni? Nem egy kéziratot kapott valahonnan a nagyvilágból, ki tudja, ki írta, hanem egy másfélszáz éve fennálló könyvkiadó által megjelentetett és általuk javasolt, kinyomtatott művet, a fent felsorolt körülmények között.
Azt írta, a könyv rossz. Kész, ennyi.
Ahogy Kertész Imre annak idején, én is elég pontosan tudom, mit írtam, függetlenül a körülményektől. De ezen a "lektori jelentésen" nem tudtam nevetni. Nem azért, mert kihúzott a zsebemből annyi pénzt, amennyiből tudnám fizetni a számláimat meg még talán egyebeket is, hanem mert az ostobaságnak való, ilyen mértékű kiszolgáltatottság egyszerűen dühítő.
Mielőtt elfelejtem: a "jelentés" természetesen nem volt aláírva. Mert a butaság csak úgy süt a betűkből, de annyit azért egy ilyen lény is sejt, jobb ha nem tudják, ki ő.

2016. március 30., szerda

Két ember beszélt

Valamikor (a miniszterelnök egyik megnyilvánulása kapcsán) írtam a faluról, hogy ott asszony nem ember, lány nem gyerek.
Tegnap este ketten elemezték a miniszterelnök március 15-i beszédét, gondoltam, írok erről egy-két mondatot, azzal akartam kezdeni, hogy mind a két ember eléggé fiatal ahhoz... És akkor eszembe jutott, hogy majd rám szólnak, egyikőjük nő volt. Azt akartam mondani, hogy ne már megint, jó?
Aztán rájöttem, a múltkor a magyar faluról beszélvén annyira ennek a miniszterelnöknek a végtelenül egyszerű gondolkodásmódjára koncentráltam, hogy nem vittem tovább a gondolatot: nemcsak a magyar nyelvben él ez a megalázó és ostoba nemi diszkrimináció, sőt. A magyar még jobban is áll az úgynevezett kultúrnyelveknél, mert nekünk legalább van egy köznyelvileg használatos, első szótári alakként megjeleníthető szavunk, ami az ember fogalmát képes megkülönböztetni a hímnemű embertől: a férfi.
Az úgynevezett kultúrnyelvek egyértelműen és világosan hímsoviniszták. Az ember és a férfi első szótári alakja ugyanaz az angolban (man), a franciában (homme), az olaszban (uomo), a spanyolban (hombre), és bár a németnek két különböző szava van első szótári alakként (der Mensch - ember, der Mann - férfi), azért ők is hajlamosak a köznapi érintkezésben egy szót használni, a nők lenézésében a német nyelv is az élvonalban van, (lásd ein Mann, ein Wort - azaz egy nő hiába ígér bármit, azt nem kell komolyan venni, mert csak a férfi szava tekinthető értékesnek).
Szóval két ember elemezte ennek a vidéki futballistának a beszédét, és nekem megint Abody mondata jutott eszembe: ha egy levéltetűt mikroszkóp alá teszel, elefántnak fog látszani, pedig akkor is csak egy levéltetű.
De az egyik kérdés jó volt: fasiszta beszédet mondott-e a miniszterelnök. Kerülgették mindenfelől, még azt is majdnem kielemezték, mi a különbség a fasizmus és a nácizmus között (szerencsére alig foglalkoztak a témával, a lényeget tekintve ugyanis teljesen mindegy, mik a történelmi meghatározói az egyiknek és mik a másiknak, mintha az egyiket enyhébbnek tartották volna, mint a másikat, mentsük föl talán a fasizmust, mert a nácizmus rosszabb, jézusmária, gondoltam), de a válaszok nem hangzottak valami tisztán.
Talán azért, mert még mindig nem tetszik érteni: a fasizmus és a nácizmus egy-egy iszonyatos súly, meghatározó förtelem a világtörténelemben. A miniszterelnök meg súlytalan. Nem tényező, semmilyen szempontból, fasisztának és nácinak is súlytalan. A szándékait nem ismerem, az indulatait sem, megnyilvánulásaiból lehet következtetni a benne folyamatosan forró gyűlöletre és bosszúvágyra, de ezekre sincs semmilyen bizonyíték, az illető egyszerűen iszonyatosan buta, valamint reménytelenül és gyógyíthatatlanul beteg. Úgy vélem, szeretne valami fasiszta szerű rendszert maga körül, valószínűleg egy náci szerűt még inkább, ennélfogva a megnyilvánulásai is olyanok, mint amilyenek annak idején a fasisztákéi meg a nácikéi voltak. Úgy tizedesi szinten. Vagy ahogyan a járási pártvezető beszélt.
A beszéd arrogáns volt, gyűlölködő és rémületesen buta. Amilyen egy járási pártvezető lehetett valahol Szicíliában, aki szeretett volna tizedes lenni a hadseregben.
Ne tessék elemezni. Mindig olyan. Buta embernek nincs okos beszédírója. Nem tudná elmondani.

A lényeget majdnem elfelejtettem. Az illető nemcsak borzasztóan buta, hanem ebből eredően hihetetlenül gyáva is. "A magyar kormány komolyan veszi az iszlám állam fenyegetését" - mondotta ez a szánalmas alak, mert képtelen felfogni, hogy neki most a pedagógusok fenyegetését kellene komolyan venni. Persze egy gyáva embertől ez a magától értetődő, hátha nem veszik észre, hogy az iszlám állam nemhogy nem fenyegeti a magyar kormányt, az iszlám állam valószínűleg azt sem tudja, hogy a magyar kormány a világon van.
Legalább azt mondaná a pedagógusoknak, hogy a bátyám átdob a kerítésen. De még ennyire sem telik. Futás közben hátranézni sem mer.

2016. március 28., hétfő

Az ország állapotáról


Idemásolok egy listát a világ 100 legjobb építészkaráról. 42 szempont figyelembe vételével rangsoroltak, nem tudom, ezek miféle szempontok, ha tudnám sem mernék ítélkezni, mindössze 4 szemeszter építészetet hallgattam a Műegyetemen (művészettörténet szakon akkor 2 kötelező volt, engem kicsit jobban érdekelt a kötelezőnél), nem értek hozzá, de ismeretlenül is úgy vélem, 42 szempont alapján már lehet tárgyilagosnak nevezhető véleményt alkotni. 

Az első százban nincs magyar egyetem.



QS has released its 2016 rankings of the top 100 schools for architecture in the world. The company has produced an annual survey of universities since 2011, now comparing including over 800 universities worldwide across 42 subjects, and rating the top universities based on academic reputation, employer reputation and research impact. As they did last year, MIT came out top of the list in architecture. Read on for the full rankings list for architecture, and be sure to visit QS's site for the full rankings list which is sortable by subject, country or continent.



1. Massachusetts Institute of Technology (MIT)/ United States
2. UCL (University College London))/ United Kingdom
3. University of California, Berkeley (UCB)/ United States
4. Delft University of Technology / Netherlands
5. Harvard University / United States
6. University of Cambridge / United Kingdom
7. ETH Zurich - Swiss Federal Institute of Technology / Switzerland
8. Tsinghua University / China
9. National University of Singapore (NUS)/ Singapore
10. Manchester School of Architecture / United Kingdom
11. The University of Hong Kong / Hong Kong
12. Columbia University / United States
13. The University of Tokyo / Japan
14. University of California, Los Angeles (UCLA) / United States
15. Politecnico di Milano / Italy
16. The Hong Kong Polytechnic University / Hong Kong
17. The University of Sydney / Australia
18. The University of Melbourne / Australia
19. The University of New South Wales (UNSW Australia) / Australia
20. Cornell University / United States
21. Ecole Polytechnique Fédérale de Lausanne (EPFL)/ Switzerland
22. Tongji University / China
23. Stanford University / United States
24. KTH Royal Institute of Technology / Sweden
25. University of Illinois at Urbana-Champaign / United States
26. University of Pennsylvania / United States
27. University of British Columbia / Canada
28. Georgia Institute of Technology / United States
29. Pontificia Universidad Católica de Chile (UC) / Chile
30. Universitat Politècnica de Catalunya / Spain
31. Seoul National University / South Korea
32. Princeton University / United States
33. University of Toronto / Canada
34. University of Texas at Austin / United States
35. Cardiff UniversityCardiff University / United Kingdom
36. RMIT University / Australia
37. Eindhoven University of Technology / Netherlands
38. The University of Sheffield / United Kingdom
39. Universidade de São Paulo / Brazil
40. Technische Universität München / Germany
41. Yale UniversityYale University / United States
42. Kyoto University / Japan
43. The University of Queensland / Australia
44. The University of Auckland / New Zealand
45. University of Michigan / United States
46. University of Salford / United Kingdom
47. Carnegie Mellon University / United States
48. The University of Newcastle, Australia (UoN) / Australia
49. KU Leuven / Belgium
50. Politecnico di Torino / Italy
51-100. Aalborg UniversityAalborg University / Denmark
51-100. Aalto University / Finland
51-100. Arizona State University / United States
51-100. Chalmers University of Technology / Sweden
51-100. City University of Hong Kong / Hong Kong
51-100. Curtin University / Australia
51-100. Griffith University / Australia
51-100. Hanyang University / South Korea
51-100. Korea University / South Korea
51-100. Lund University / Sweden
51-100. McGill University / Canada
51-100. Monash University / Australia
51-100. Nanjing University / China
51-100. National Cheng Kung University (NCKU) / Taiwan
51-100. New York University (NYU) / United States
51-100. Newcastle University / United Kingdom
51-100. Norwegian University of Science And Technology / Norway
51-100. Oxford Brookes University / United Kingdom
51-100. Pennsylvania State University / United States
51-100. Politécnica de Madrid / Spain
51-100. Queensland University of Technology (QUT)/ Australia
51-100. RWTH Aachen University / Germany
51-100. Shanghai Jiao Tong University / China
51-100. Southeast University / China
51-100. Sungkyunkwan University (SKKU) / South Korea
51-100. Technische Universität Berlin / Germany
51-100. TU Dortmund University / Germany
51-100. Texas A&M University / United States
51-100. The Chinese University of Hong Kong (CUHK)/ Hong Kong
51-100. The University of Nottingham / United Kingdom
51-100. Tianjin University / China
51-100. Universidad de Buenos Aires (UBA) / Argentina
51-100. Universidad de Chile / Chile
51-100. Universidad Nacional Autónoma de México (UNAM) / Mexico
51-100. Universidade Federal do Rio de Janeiro / Brazil
51-100. Université de Montréal Université de Montréal / Canada
51-100. Universiti Kebangsaan Malaysia (UKM)/ Malaysia
51-100. Universiti Malaya (UM) / Malaysia
51-100 Universiti Sains Malaysia (USM) / Malaysia
51-100. Universiti Teknologi Malaysia / Malaysia
51-100. University of BathUniversity of Bath / United Kingdom
51-100. University of Cape Town / South Africa
51-100. The University of Edinburgh / United Kingdom
51-100. University of Florida / United States
51-100. University of Liverpool / United Kingdom
51-100. University of South Australia / Australia
51-100. University of Southern California / United States
51-100. University of Washington / United States
51-100. University of Waterloo / Canada
51-100. Virginia Polytechnic Institute and State University / United States

Ha volt türelmük végignézni, találhattak malaysiai egyetemet, láthatták a berlini Technische Universitätet a "futottak még" kategóriában, tapasztalhatták az angolszász dominanciát - és elgondolkodhattak, miért nincs itt például a BME (Budapesti Műszaki Egyetem), ami különben egy másik listán, az egyetemek ezres rangsorában a nyolcszáz valahányadik helyen húzódik meg.
A magyar oktatási rendszerről az utóbbi időben lehet mindenfélét hallani, elég a diákok szövegértési készségéről tudni - nem nagyon van min csodálkozni.
Nézzék meg a felsorolt országok épületeit. Aztán az itthoniakat. A csúti fűtőházzal az élükön, amiről büszkén mondják, hogy "Makovecz-stílusú". Mintha az valami minőség volna. Isten nyugosztalja a gyűlölettel teli, humortalan, kedélybeteg embert, elég sok kárt tett ennek az országnak az agresszív, retrográd ízlésficamával, egyszer talán kigyógyulunk belőle. Van még az udvari építész, akinek például a West Enddel sikerült egy egész városrészt nyomasztóan förtelmessé silányítania (a többi szánalmas házat most nem sorolom) - mi a fenét keresnénk a 100-as listán?
Helyünk a világban. Itt fent látható a jövő.
Ceterum censeo: az oktatási rendszer olyan átalakításával, ami közelíti a jót, 30-35 év múlva jelentkeznek a javulás első jelei. Az ország élhetőségének első jelei.
Az oktatási rendszer átalakításának jelen helyzete: észvesztő száguldás visszafelé, a teljes pusztulásba.

Jó lesz az úgy is

Ma délután 4-kor (16 órakor) lesz a Duna tévén A három testőr, méghozzá az 1953-ban készült, életem első nagy kalandfilm élménye.
A neten lévő műsorban vannak hozzá fényképek. Az 1961-ben készült filmből. Ugyancsak emlékezetes, Myléne Demongeot és Perrette Pradier miatt néztük meg többször, az egyik évfolyamtársam lefogyott és belesápadt a szerelembe, még évekig könnyes lett a szeme, ha Myléne Demongeot nevét meghallotta. Ez A három testőr volt az esszenciális szereposztása a francia kalandfilm későbbi pénztárrobbantóinak, Gérard Barray, Georges Descriéres, Jacques Toja itt lett világhírű, a két lányról nem is beszélve.
Na ennek a filmnek a képeit töltötték fel az 1953-as, Hunebelle rendezte "klasszikus"-hoz.
Fontos ez? Hányan tudják a különbséget rajtam kívül, és hányan veszik észre az oda nem illő képeket?
Ugye? Kit érdekel?
A baj az, hogy egy emberről (csoportról) sokadszor bizonyosodik be: fogalma nincs arról, ami a feladata volna. A baj az, hogy egyre kevesebben lesznek, akik képesek megfelelni azoknak a követelményeknek, amiket az egyes területek jelentenek, az utcasepréstől az orvostudományig és a pedagógiáig. Jó lesz az úgy is. Nagyjából olyasmi, aminek lennie kellene.
Sokszor elmondtam, politikusok és kereskedők irányítják az életet, azaz a linkség, a folyamatos hazudozás szabja meg az embernek a világhoz való viszonyát. Akár tudja, akár csak érzi, a rakodómunkás és a levéltáros eszerint teszi a dolgát. Körülbelül. Így is jó, énekelte Zorán, és akkor mi azt hittük, jól megmondta a szocializmusnak.
Pedig ilyen az egész, általunk ismert, atlanti térségnek nevezett kultúra.
Nem számít. Lesz ez még rosszabb is.
Na ez az!
600 milliárd a Várra meg a Podmaniczky utcára. Ennek a vidéki futballistának a világképét már olyanok alakították, akiknek mindegy, milyen filmhez melyik képet teszik.
Különben is, mi a fenét nyavalygok itt? A filmek címe még ugyanaz.


ez az 1953-as filmből való kép (balról a harmadik D'Artagnan - Georges Marchal)

és ez az 1961-es (D'Artagnan - Gérard Barray és a Mylady - Myléne Demongeot)

2016. március 25., péntek

A múlt időről

A minap belenéztem egy híradónak szánt műsortípusba, talán észrevették, ezeket a különböző ideig tartó képsorokat már tartalomnak kell mondani. A rádiók, televíziók sőt az újságok is tartalmat közvetítenek.
Dicséretes egyszerűség a lényeg meghatározásában. A közönség elé vitt holminak valóban elég kevés köze van a höz, valóban az ember cselekvésének, alkotó tevékenységének eredményeként létrejött termék, azaz a valami más, mint amiket korunkban sorba raknak. Inkább csak úgy egymásra dobálnak elemeket a minket körülvevő világ jelenségeiből, olykor még a tartalom is túlzó felmagasztalása a médiumokba kerülő elegynek (médiumok vannak, sőt médiák és még jó hogy nem médiákok, mert az egyszerűbb, mint kimondani a közvetítő szerkezet nevét, hát még ha egyszerre több kerül szóba).
Na szóval egy ilyen tartalomszolgáltatónak valamelyik tartalmába néztem bele, vonult a hordóhasú futballista, és akkor azt mondtam a fiaim mamájának, hogy képzelje el ezt a vonulást mint múltidejű illusztrációt. Mutatni fogják mindenféle tartalomszolgáltató helyen ezt a borzalmas alakot, és mi nem fogjuk elhinni, hogy ez lehetséges volt. Hogy a magyar történelem relatíve legförtelmesebb korszakát egy ilyen torz, beteg ember idézte a fejünkre akkor, amikor minden lehetőségünk adva volt, ország és nép lehettünk volna, senki nem kényszerítette ránk ezt a hihetetlenül rosszízlésű, neveletlen és faragatlan frátert, ezt mi akartuk így. És amikor már mindenki látta, mi történik, mikor már Mari néninek is görcsbe rándult a gyomra, midőn meglátta például a debreceni elöljárót, pedig még meg sem szólalt, de már sütött belőle a butaság - akkor még mindig itt voltak.
Na szóval tessék megpróbálni így nézni. Mert természetesen lesz ilyen, történelmi időben szemlélve a dolgot hamarosan, és az egészben az lesz a legjobb, hogy majd megpróbálnak elszökni.
Megmondjam, hová? Á, nélkülem is tudják, hát persze, hogy a Szovjetunióba (mindegy, most hogy hívják, semmi más nem változott, csak a név), azért vannak velük olyan jóban, mert ott majd befogadnák őket.
Az sem rossz, de szerintem nem kéne engedni. Itthoni börtönben, az olyan komfortos, annyit magyarkodtak, legyen ez is magyar. És akkor a közösségi teremben nézhetnék a tartalomszolgáltatóban, hogyan vonultak, amikor még azt hitték, ezt lehet büntetlenül csinálni.

2016. március 24., csütörtök

Sajnálom

Levettem 3 bejegyzést. Egy hozzám közelálló ember, akinek adok a véleményére azt mondta, bármennyire igazam van is, olyasvalaki fogja felhasználni a mondataimat, akivel akkor sem szeretnék azonos véleményen lenni, ha az a vélemény eredetileg tőlem származik.
Bepiszkolódik, ha az illető vagy a környezetéből bárki hozzányúl.

2016. március 22., kedd

Mit ér a sportoló, ha nő?

Már megint egy három évvel ezelőtti bejegyzésemet kell idetennem, hogy csak ennyire ismételjem magamat.
Ez a Gyokovics nevű - különben rokonszenves - teniszező megnyilvánult a női nemmel kapcsolatban. Hogy ugyanis azért egy nő már ne keressen annyit, mint egy férfi, még mit nem? És hogy harcolni kell. A jobb fizetésért.
Erre mindjárt visszatérek, csak előbb ideteszem, amit 2013-ban írtam a versenysportról.

"Berlinben, a 2009. évi atlétikai világbajnokságon a maratoni futás ezüstérmese az utolsó két-három kilométert végighányta. Futva. Kicsit oldalt fordult, hogy a mezére azért viszonylag kevesebb hányadék jusson. Aztán a célba érkezve kiadta magából a maradékot. A pekingi olimpián ugyanezt tette egy nőversenyző. Ő a vert mezőnyben végzett. Még az ezüstérmesnél is vertebb mezőnyben.

Micsoda önuralom, micsoda fegyelem, hogyan sanyargatja és győzi le az ember a saját szervezetét! Ó milyen nagyszerű! Egy frászt. Értelmetlen és védhetetlen marhaság akkor is, ha aranyérem a vége. A baj az, hogy a sportolók nagy részének ezt hiába magyaráznánk. Nemcsak a kenyai maratonfutóknak, hanem az európai és amerikai „egyetemistáknak” is. (Az idézőjel nem annak az elenyészően csekélyszámú sportolónak szól, akik az agyvelejük és nem az izomzatuk teljesítménye okán kerültek be az egyetemre.) Ez ugyanis nem szellemi szint, nem IQ és nem kultúra függvénye, hanem jellemkérdés. Nevezhetjük lelki alkatnak, mentális irányultságnak, a lényeg az, hogy a jórészt érdemtelenre pazarolt tekintélytisztelet, a rajongás valami és valaki iránt (főnök, mester, Laci bácsi vagy Kati néni), az ebből fakadó hamis értékrend uniformizálja ezeket az ifjú embereket tekintet nélkül arra, hol születtek és milyen környezetben nőttek fel. A sportoló agyú ember soha nem lesz önálló gondolkodású és ízlésű ember, mindig szüksége lesz egy felettes énre, akit csodálhat, és aki sosem lehet nála bonyolultabb személyiség. A sportoló agyú ember inkább végighányja a maratonfutást, de nem áll meg, mert gyerekkorában azt mondta valaki, hogy az ember nem adja fel. Ez a valaki nagy valószínűséggel a tornatanár volt.

Nem minden versenysportoló sportolóagyú, viszont rémületesen sok sportolóagyú van azok között, akik soha semmit nem sportoltak.

(A volt, bukott köztársasági elnök például reménytelenül sportoló agyú, marad is, amíg él. Azt is mondhatnám, nem tehet róla szegény, de azért ez nem volna igaz. Egy bizonyos szellemi szint fölött mindenki maga döntheti el, milyen halmazállapotú gerinccel kívánja leélni az életét, ez nem életkortól függ, hanem jellemerőtől. Vagy mondjunk inkább jellemgyengét?)"

Sokan fel vannak háborodva (teljes joggal), amit fentebb leírtam, az nem menti Gyokovics szavait, csak magyarázza. Olyan úgynevezett élsportoló, amilyen ő, soha nem lesz okos (a szó minden értelmében okos) emberből. Alább próbálom megindokolni, miért.



"A legnagyobb tömegeket kiszolgáló népszórakoztató intézmény dermesztően jelzi az emberiség szellemi állapotát. Mit kap a versenysporttal a közönség? Militarizmust, diktatúrát és nacionalizmust. Ezért nézi hol őrjöngve, hol könnyekig meghatódva, magához ölelve a nemzethez tartozót, és (persze sportágtól függően) megvetve, lenézve, gyűlölettel eltaszítva az „idegent”, a más nemzet polgárát. Vigyázzba vágja magát, a sírás a torkát szorongatja, amíg leng a nemzeti zászló és szól a nemzeti himnusz, és közben érzi, hogy ő mennyivel különb, mint a más nemzet fia-lánya. Máskor is érzi ezt persze, mert ha máskor nem érezné, akkor most sem nézne diadalmasan a szomszédra, de a máskor az más, most ez így még diadalmasabb, és még sokkal világosabb a magasabbrendűsége, most, hogy a Peti megnyerte az aranyat. A mi Petink.

A militarizmus, a diktatúra és a nacionalizmus „szellemén” kívül mit ad még a versenysport? Gyors és felületes kielégítését az ember zsigeri szintű vágyainak a küzdés, a versengés iránt. Üzenetének lényege: ha már tenni nem tudod, legalább nézd. És példát ad fegyelemről, lemondásról, az emberi szervezet fizikai tűrőképességének határtalanságáról (a határ mögött már csak a halál van), azaz csupa olyan dologról, ami az emberiséget nem viszi előre az emberré váláshoz vezető úton, ezzel szemben viszont legalább hátráltatja. Fegyelmezett ember még soha mást nem tudott létrehozni, mint fegyelmezettséget, a lemondás és az önsanyargatás hozzátartozik egy cella magányában sínylődő szerzetes vagy egy remete alapfelszereltségéhez, de mindezekből még soha nem született zenemű, kép vagy szobor, sem regény, sem színdarab, az e=mc2 fegyelmezett, a világot elvágólagosan kezelő koponyában soha nem fogant volna meg. A sportagyú élharcosból elő lehet állítani 35-40-es pulzusszámú, 7 literes tüdejű, 45 kilós biciklistát, de soha nem lesz belőle Mozart, El Greco vagy Rodin. És viszont, Thomas Mannt, George Bernard Shaw-t vagy Albert Einsteint, Wigner Jenőt nem lehet rávenni arra, hogy másoknál nagyobbat ugorjon, vagy hátvédeket és kapusokat megszégyenítő gólokat rúgjon. Nem azért, mert nincs hozzá tehetségük, hanem mert más a mentalitásuk.

A sport és az alkotásra való képesség nem zárják ki egymást. Azaz a sport nem gátolja az alkotni képes embert, hogy létrehozzon valami maradandót, csak akadályozza addig, amíg az illető a sporttal foglalkozik és nem az alkotással. A „sokat köszönhetek a sportnak” kezdetű mondatok még a sportagy fertőző maradványai, a sportnak természetesen semmit nem „köszönhet”, legföljebb az anyagi biztonságot, ha meggazdagodott korábban.

Ment-e a versenysport által a világ elébb?

Nem."

Még a rádiós műsoromban elmélkedtem azon, rendben lévő-e, hogy ezek a fiúk-lányok olyan összegeket kapnak a produkciójukért, amiért például egy tanár Magyarországon (vigyázat, demagógia következik) egy életen át dolgozik. Egy produkcióról beszélek, nem  a sportoló havi- vagy évi jövedelméről.
Azt mondtam akkor, egy gladiátor annak idején enni kapott meg fekvőhelyet (vigyázat, ez nem demagógia, azonos fogalmakról beszélek), és boldog volt, ha életben maradt. Amikor olyan szövegeket hallok, amilyennel most Gyokovics nyilvánult meg, eszembe jutnak a gladiátorok, és a produkciójuk jutalma, úgy vélem, ennek a fiúnak az életben maradás szép fizetség lehetne.
Na jó, csak dühös vagyok. De azt komolyan gondolom, hogy az úgynevezett élsportoló sokezerszeresen van túlfizetve. Ne tessék azzal a hülye szöveggel jönni, hogy hány embert szórakoztat meg hány évig teheti, mert például Gyokovics 2015. évi jövedelme (nagyjából 5 milliárd forintnak megfelelő összeg) semmiképpen sem magyarázható. A fekvőhely és ennivaló nem volna eléggé ösztönző egy teniszezőnek vagy autóversenyzőnek, ezt elismerem. De egy értelmes közgazdász nyilván meg tudná határozni azt az összeget, ami motivál és még éppen elfogadható.
Ottlik Géza viszonylag hosszú ideig azért nem halt éhen, mert én akkor elég jól kerestem, volt miből ennivalót vennem. Ottlik Géza a világirodalom egyik legnagyobb írója, a könyvein épülni fog az emberiség évszázadokon át (ha az emberiség ki nem irtja önmagát egyebek között a szórakoztató élsport hatására), sokkal nagyobb létszámban, mint ahányan Ronaldót összesen láthatják, a teljesítménye pedig nehezen összemérhető egy gladiátoréval, de talán elhiszik nekem, abban is sok munka van.
Az emberiség értékszemléletét politikusok és kereskedők alakítják. Amíg az a színvonal, amit például a mi országunkon uralkodó vidéki futballista képvisel, addig az emberiség olyan nyilatkozatokkal szegényedik, amilyenek a sportoló agyú emberektől kitelnek. És amit a médiában garázdálkodó, a sportolóénál is szerényebben bútorozott agyú "újságírók" közvetítenek könnyekig meghatott lelkesedéssel.

2016. március 21., hétfő

Bekk

Valahol írtam már, jó barátságban voltam (nem ápoltam, voltam) Kocsis Sándorral, szerintem minden idők legnagyobb magyar futballistájával, tőle tudtam az akkori szövetségi kapitány alapmondatáról: az mindegy, hány gólt kap a védelem, a lényeg, hogy a csatársor legalább eggyel mindig többet rúgjon.
Annak az aranycsapatnak kiváló volt a védelme, pedig igazi klasszis csak egy volt benne, a balhátvéd Lantos. De például Lóránt olyan érzékkel helyezkedett a maga területén, és úgy takarított el mindenkit, aki azon keresztül akart jutni, hogy sokan őt is nagy játékosnak tartották.
Egy bizonyos: ők nagyon tudtak bekkelni. Ez a szó eredetileg ugyanis azt jelenti. Hogy az ember ott áll hátul, és ha jön a támadás, akkor azt visszaveri. Nem nagy dicsőség, nem vet jó fényt a csatárokra ott elöl és legkevésbé a fedezetekre (középpályásnak hívják mostanában), amiért elvesztették a labdát, és hagyják jönni az ellenfél csatárait, de azért vannak a bekkek (hátvédek), hogy ne hagyják őket gólt rúgni.
Nem tudom, mikor módosult ez a kifejezés azzá, amiként a rendszerváltozás(?) utáni első miniszterelnök használta, de tudtuk, mit akart mondani. Pedig értelme nem volt. Mert ő például az égvilágon semmit nem tett azért, hogy az "ellenfél" ne tudjon gólt lőni. És vele együtt egy egész ország tette a semmit. Egy szőrösarcú vidéki futballistával együtt, aki volt elég gátlástalan és arcátlan a Hősök terén, midőn úgy csinált, mintha ő volna Gorbacsov. Pedig már akkor is mindössze egy iszonyatosan buta, rosszindulatú beteg volt a hatalmi tébolyával, csak akkor ezt még kevesen láttuk.
A bekkelés a 20-21. századi magyar nyelvhasználatban a semmittevést, a tűrést, az alázatos sunnyogást jelenti.
Az időközben megborotválkozott és torzra hízott vidéki futballista ezúttal kivételesen pontosan fogalmazott: ezt tényleg kibekkelte. Nem tett semmit, nem is tehetett, súlytalan szegény a hatalmas gyomrával együtt, csak ő hiszi, hogy tényező.
Mielőtt elfelejtenénk - nagyjából 1300 "idegen" betelepülését bekkelte ki, ez volt a "nagy veszély". A faluban, ahol lakom (nem nagy falu) ennyien laknak a külterületként nyilvántartott részen. Népsűrűségi adatként kezelve ezt a "nagy veszély"-t egy számszakilag kifejezhető, de lélekszámban értelmezhetetlen adatot kapunk: ennek a tömegnek a befogadása 0,013-del (azaz 13 ezreddel) növelné kies hazánk lakosait négyzetkilométerenként.
Meddig tűrjük még ezt a pöffeszkedő alakot?

2016. március 19., szombat

Osztályozás 2.

Az egyik magyar általános iskola erkölcstan órán a diákoknak egy dolgozatban azt kellett megfogalmazniuk, hogy mit jelent számukra a tavaszi nemzeti ünnep. - Egyest kapott erkölcstan órán egy kislány, aki azt írta dolgozatában: március 15-tel kapcsolatban, hogy „nekem ugyanolyan nap, mint a többi és nem nagyon érint meg”.

A tudósítás után olvasható a szülők levele, azt is ideteszem:

Kedves Ildikó!
A tegnapi napon Lencsi lányunk elmondása szerint az osztálynak arról kellett írnia erkölcstan órán, hogy mit jelent számukra március 15. Lencsi dolgozata ennyiből állt: „Nekem ugyanolyan nap, mint a többi és nem nagyon érint meg.”
Erre a mondatra egyest kapott. Szeretnénk tudni, hogy mire kapta Lencsi ezt az osztályzatot.
Kérdéseink a következők:
• Milyen jellegű dolgozat volt ez? Számonkérés? Ha igen, milyen tananyagot kért számon, hol található az a tananyag a tankönyvben, amiből föl lehetett rá készülni? Mik voltak az osztályzás kritériumai?
• Ha nem számonkérés volt, mi volt a célja a kérdésfölvetésnek? Egy meghatározott véleményt várt el, vagy szerette volna megismerni a gyerekek véleményét?
• Ha egy meghatározott véleményt szeretett volna hallani és olvasni a gyerekektől, mi volt ez a vélemény? Közölte-e előre a gyerekekkel, hogy milyen vélemény a megfelelő? Ha nem közölte, milyen módon juthattak az ön által preferált helyes véleményre? Milyen egy ötös vélemény március 15-ről?
• Ha saját véleményt várt el, akkor mit osztályozott a véleményeken? Mit osztályozott Lencsi saját véleményén?
• Lehet-e Ön szerint véleményt osztályozni?
• Ha nem Lencsi véleményét osztályozta, akkor egészen pontosan mit osztályozott?
• Miért emelte ki nyilvánosan Lencsi véleményét azzal, hogy az őt minősíti? Hogyan minősíti Lencsit a véleménye Ön szerint?
• Ön szerint van-e joga Önnek ítélkezni egy gyerek fölött annak véleménye miatt, van-e joga megszégyeníteni?
• Végezetül szeretném megtudni, hogy mi a célja pontosan az erkölcstan órának? Vannak meghatározott álláspontok, vélemények, amiket a gyerekeknek el kell fogadniuk és meg kell tanulniuk, vagy van rá lehetőségük, hogy több különböző vélemény megismerése során felvállalják, vagy formálják a saját véleményüket?
Válaszait várjuk tisztelettel: Farkas Kinga és Tóta József


Nekem egyetlen kérdésem maradt a rendkívül rokonszenves és okos szülőkhöz: miért "kedves" és mi tisztelni való van egy ilyen "tanerőn" (a szokásos formulák értelmét sem árt olykor értelmezni)?

A törvényekről

A szakszervezetek olyan törvényesek, hogy majd' beleszakadnak.
Csak hogy ne kelljen visszalapozni, ideteszek egy 2014. júniusi bejegyzés részletet.

A Radbruch-i formula

„A pozitív jogot akkor kell jogtalanságnak tekinteni, ha a törvény és az igazságosság közötti ellentmondás olyan elviselhetetlen mértéket ért el, hogy a törvénynek, mint igazságtalan jognak az igazságosság előtt meg kell hátrálnia.” (Gustav Radbruch, 1946)

A parancs az parancs - tanítják a katonáknak. A törvény az törvény - mondják a jogászok. Amíg azonban a katonák esetében, ha tudják, hogy a parancs bűntett vagy vétség elkövetését célozza, megszűnik az engedelmesség kötelezettsége és joga, addig a jogászok - mióta egy évszázaddal ezelőtt az utolsó természetjogász is eltávozott körükből - nem ismernek semmilyen kivételt a törvény érvényessége és az annak alávetettek engedelmességi kötelezettsége alól. A törvény azért érvényes, mert törvény, s akkor törvény, ha van hatalom, amely az esetek többségében érvényesíti. A törvénynek és érvényességének e felfogása (melyet pozitivista tannak nevezünk) védtelenné tette a jogászokat, miként a népet is, a mégoly önkényes, mégoly kegyetlen és mégoly bűnös törvényekkel szemben. E felfogás végeredményben azt állította, hogy jog csak ott van, ahol hatalom létezik.

E tételt aztán egy másikkal akarták kiegészíteni vagy felcserélni: a jog az, ami a nép érdekeit szolgálja. Vagyis az önkény, a szerződésszegés és a törvénytelenség is jog, amennyiben a népnek hasznára van. Ez gyakorlatilag azt jelenti: ami az államhatalom birtokosai számára közhasznúnak tűnik - a zsarnokok minden ötlete és szeszélye, a törvény és ítélet nélkül kiszabott büntetés, a betegek törvénytelen meggyilkolása -, az a jog. Ez azt jelentheti, hogy az uralmon lévők saját haszna közös haszonként jelenik meg. A jognak a nép vélt vagy állítólagos szükségleteivel való azonosítása így a jogtalanság államává alakította át a jogállamot. Nem, ne mondjuk azt, hogy mindaz jog, ami a nép számára hasznos. Mondjuk inkább fordítva: a nép számára csak az hasznos, ami jogszerű.

A jog az igazságosság akarása. Az igazságosság azonban azt jelenti, hogy személyre tekintet nélkül ítélj, s mindenkit azonos mércével mérj. Ha dicsőítik a politikai ellenfelek elpusztítását és megparancsolják a más fajúak meggyilkolását, miközben az azonos meggyőződésűek ellen elkövetett ugyanazon tettet a legkegyetlenebb, leggyalázatosabb büntetéssel torolják meg, akkor az sem nem igazságosság, sem nem jog. Ha a törvények tudatosan megtagadják az igazságosságra irányuló akaratot, például ha önkényesen értelmezik, illetve ha tagadják az emberi jogokat, akkor e törvények nem érvényesek, tehát a nép nem tartozik engedelmességgel nekik, és a jogászoknak is venni kell a bátorságot, hogy kétségbe vonják azok jogi jellegét.

Biztos, hogy az igazságosság mellett a közhaszon is célja a jognak. Biztos, hogy a törvény mint olyan, s még a rossz törvény is, mindig értékes - hiszen a jog megszünteti a bizonytalanságot. S az emberi tökéletlenség miatt biztosan nem mindig lehetséges az, hogy a jog három értéke - a közhaszon, a jogbiztonság és az igazságosság - harmonikusan egyesüljön. Ezért továbbra is válaszra vár a kérdés, hogy a rossz, ártalmas vagy igazságtalan törvényeket a jogbiztonság miatt érvényesnek tekintsük-e, vagy igazságtalanságuk, illetőleg a közre nézve ártalmas voltuk miatt meg kell tagadnunk tőlük a jogi érvényességet. Egy dolognak azonban mélyen a nép és a jogászok tudatába kell vésődnie: lehetnek törvények, amelyek oly mértékben igazságtalanok és társadalmilag annyira kártékonyak, hogy tagadni kell érvényességüket, sőt jogi jellegüket is.

A jognak tehát vannak olyan elvei, amelyek erősebbek minden írott jogszabálynál, úgyhogy az ezeknek ellentmondó törvény érvénytelen. Ezeket az elveket természetjognak vagy észjognak nevezik. Külön-külön persze ezek némileg kétségesek, az évszázadok munkája azonban kidolgozta szilárd magjukat, s az emberi és polgári jogok úgynevezett nyilatkozataiban oly messze ható megegyezés tárgyává váltak, hogy ma már csupán az eltökélt szkeptikusok kételkedhetnek létükben. A hit nyelvén azonban ugyanezek a gondolatok két bibliai szöveghelyen fogalmazódnak meg. Egyfelől írva van, hogy engedelmeskedned kell a felsőbbségeknek, melyeknek hatalmuk van feletted. Másfelől azonban az is meg van írva, hogy inkább Istennek kell engedelmeskedned, semmint az embereknek - s ez nem csupán kegyes óhaj, hanem érvényes jogtétel is. E két útmutatás közötti feszültséget azonban nem oldhatjuk fel azzal, hogy egy harmadikra hivatkozunk - mondjuk arra a bölcsességre, mely szerint: add meg a császárnak, ami a császáré, s Istennek, ami az Istené -, hiszen ez az útmutatás is kétséget hagy a határokat illetően. Inkább Isten hangjára hagyja a megoldást, mely csupán kivételes esetben szólítja meg az egyén lelkiismeretét.

„Hiszen a jog megszünteti a bizonytalanságot” – ezt a mondatrészt emeltem ki föntebb a jogi szövegből. Ez nyilván igaz. Ebből következik, hogy a naponta változtatott, a visszamenőleges hatályú, a személyre szabott jogszabályok viszont növelik a bizonytalanságot.

Egy elmebeteg tombolása bizonyára tetszik azoknak, akik valamilyen módon haszonélvezői a beteg kóros megnyilvánulásainak. De senki másnak nem tetszik. Viszont mindenki tehetetlenül tárja szét a karját: neki mindent szabad, többsége van.

Hitlernek is többsége volt.

A jogászok mindennek az ellenkezőjére is találnak paragrafust – egy bizonyos szintig.

Ha gyerekek százezrei éheznek, nincs mit tenni egy éhező afrikai országban. De ha gyerekek százezrei elől lopja el valaki az ételt, és az onnan hiányzó pénzből stadionokat, Kossuth-teret, belvárost, Várkertet épít, az ellen van mit tenni és kell is tenni, mert nincs az a paragrafus, amivel védhető volna. Az emberiség ellenes bűntett ugyanis Nürnberg óta létezik és nem évül el.


Van jogász ebben az országban, aki ezt képes felfogni?

Ezt írtam 2014 nyarán. Kis híján két év alatt úgyszólván bizonyossá vált: nincs jogász ebben az országban, aki ismeri a Radbruch-formulát. És alkalmazni is tudja.
Most itt vannak nekünk a szakszervezetek. Amik nem vesznek részt a sztrájkban, mert az törvénytelen.
Ismerik a tehetetlen dühnek azt a fajtáját, amikor az ember csak ül, néz maga elé, érzi, hogy üvölteni kellene, de csak fájdalmat érez, erős fájdalmat a gyomrában és a fejében.
Ez a szakszervezeti nyavalygás nem szimpla gyávaság, nem is a megfelelni akarásnak egy olyan görcsös változata, amit csak nagyon jellemtelen, ócskalelkű ember érez, ez a nyitva maradt szájú butaság, a szánalmasan ostoba ember viselkedésformája, akinek a nyála is csorog, de azt sem veszi észre.
Egészen bizonyos vagyok benne, hogy mint bűnsegédi bűnrészeseket, ezeket az alakokat is oda kell csukni az elöljáró rablóvezérek mellé...
Na jó, hagyjuk ezt, csak forr bennem a méreg.
Nem mintha volna rá remény, hogy egy ilyen szakszervezetis képes volna megérteni egy mégoly egyszerű szöveget is, mint amilyen a fenti, de azért ideírok még némi kiegészítést, legalább ennek a blognak az olvasói lássák át ennek a förtelemnek a teljes terjedelmét.
Sokszor elmondtam már, de talán nem elégszer: az ember törvénye súlytalan és lényegében komolytalan szabályrendszer, törvénynek a természet törvényét szabad nevezni.
Az ember törvénye változtatható, az ember meg is teszi, hogy változtat a neki nem tetsző törvényen, többnyire az emberi mivoltát folyamatosan kétségessé torzító élőlény.
Jelenlegi tudásunk szerint a természettudományok fundamentuma a matematika, minden törvény azon alapul, a csillagászati is meg a biológiai is. Minden törvény addig nevezhető törvénynek, amíg matematikailag indokolható. Az a hülye közmondás, mely szerint a kivétel erősíti a szabályt, a törvények vizsgálatakor válik igazán nevetségessé: a törvény alól nincs kivétel - ha van, akkor már nem törvény (természetesen a szabály sem szabály, ha van kivétel).
Körülbelül két éve ezt is leírtam már: mindebből az következik, hogy minél távolabb van valami a matematikától, annál kevésbé alkalmas bizonyos rendszerek működtetésére. Ízlés dolga, lázba hoz-e valakit egy bonyolult egyenlet megoldása, de nem volna szabad, hogy ízlés dolga legyen egy ország gazdasági rendszerének a működtetése. Minél több egy rendszerben a számokkal nem leírható elem, a rendszer annál labilisabb, a hibák lehetősége annál sűrűbb és esetlegesebb. Egy ország lakosainak életminősége alapvetően a gazdaságtól és a jogrendszertől függ, ahogy hígulnak ezek a diszciplínák, azaz minél több vélemény és magyarázat foglalja el a számok helyét (vagy minél több hamis számmal igyekeznek elfedni a politika hazugságait), úgy romlik az országlakosok életminősége. Az oktatás és az úgynevezett kultúra ugyancsak ezekre a számokra épül, de ezekkel már bonyolultabb a helyzet. Az ember puha törvényét a jogrendszer foglalja magába, A jog helyett alkalmazott igazság kifejezés tartalma is a matematika függvénye - minél közelebb áll egy kijelentés tartalma a matematikailag igazolhatóhoz, annál inkább igaz. A jog nem igazságot szolgáltat, hanem érvényt szerez a jog hatalmának, ez az esetek jelentős százalékában távol áll az ember igazságérzetétől.
A jog addig nevezhető életképes és használható eljárásrendnek, amíg az emberi élet alapvető megnyilvánulásaival összeegyeztethető, általánosan ezt hívják emberi jogoknak (ellenkező híresztelésekkel szemben ez nem civilizáció- vagy földrészfüggő, egy észak-koreai ember nem kevesebb, mint egy európai).
Ha egy ország elöljárója akár egyetlen embert korlátoz a jogaiban, akkor annak az országnak a törvényei nem törvények többé. Ha százezret, akkor - pusztán matematikai alapon - végképp nincs miről beszélni, a jogrendszert éppen az a rablóbanda törölte el, amelyik az első számú rablóvezér útmutatásait követve lop, csal és hazudik.
A szakszervezeti vezetők ennek a bandának a "törvényeit" tisztelik, ennek a betartásával teszik tönkre a tanárokat és általuk az egész országot.

2016. március 17., csütörtök

Györgyi

Meghalt. Ő is ígéretes volt, mint Szomory Györgyikéje. Csak sokkal szebb. Okosabb is. Meg önérzetesebb. Nem tudom, jól döntött vagy rosszul, mikor az intellektusát választotta, mikor nem akarta kikapcsolni az ellenőrzést a tehetsége fölött. Mondtam, menjen el innen. Jobb hang nincs a világon, szépség, ami az övéhez fogható, legfeljebb néhány. Nem akart. Nem hiszem, hogy nem mert. Tudta, hogy kapkodnának utána, filmen, színházban. Nem akarta.
Két éve nem tudtam már róla semmit, mikor megismertem a fiaim mamáját. Egyszer találkozott a nagyobbik fiacskámmal. Olyan. Azt mondta, olyan. Aztán elment.
Azóta nem láttam.

Variációk egy alsónadrágra

"...arra a felvetésre pedig, hogy akkor március 30-án egyórás sztrájk lesz, azt felelte: ő dolgozni fog."

Csak egy ideillő kérdést teszek föl: kisdolgozni vagy nagydolgozni? Azért kérdezem, mert a tegnap már taglalt arcátlansághoz ez a rémületesen buta mondat még éppen hiányzott, ez teszi teljessé az ország elöljárójának "intellektuális"- és jellemképét. Elég ideje volt gondolkodni, nem kellett nyomban reagálnia - ezt bírta néhány óra alatt kitalálni. Hogy ő dolgozni fog. Eltekintve attól, hogy a napi 24 órában folyamatosan düllesztett dölyföt és pöffeszkedést képtelenség "dolgozásnak" eufemizálni, tessék mondani, kérte valaki, hogy sztrájkoljon a tanárokkal? Mert ennek a baromi ostobaságnak akkor volna némi értelme.

"A Fidesz alelnöke a kockás ing kapcsán megjegyezte, azt nagyon jó viseletnek tartja, neki is van például ilyen alsónadrágja"

Egy olyan alak, aki megjelenvén az emberek között, nem azt a reakciót váltja ki, hogy milyen kellemes látvány, jaj de jó, nézzük hosszan és szeretettel, egy ilyen alak miért beszél az alsónadrágjáról? Mert hogy Szamuely mellett éppen Lukács Györgyöt említi mint zsarolót és diktátort, az rendben van, a szellemi sérültek vizsgálatakor is díjazni szokták, ha a páciens egy sakál képére hasonlónak a körzőt jelöli meg - élőlényhez élőlény. De az alsónadrág... Ha kockás, akkor alsónadrág... na jó, nem elemzem tovább, csak akartam, hogy lássák, egyelőre itt tartunk. Az oktatásügyről ennyi a mondanivalója a kormánypártnak. Az egyik azt mondja, ő dolgozni fog, a másik meg egyáltalában kinyitja a száját, és egy kihűlőben lévő mosogatórongy hőmérsékletét idéző párát bocsát ki belőle, bizonyos, első pillantásra moduláltnak tűnő hangrezgések kíséretében. Utóbbiról a következő másodpercben kiderül, hogy nem is modulált. Legföljebb annyira, amennyire a szarvasmarha képes artikulálni a csordának szóló üzenetét.

2016. március 16., szerda

Ez nem vicces

Nem gondoltam ám komolyan. Leírtam, technikailag hogyan volna kivitelezhető egy állami bocsánatkérés.
Ha a vidéki futballistának lett volna gyerekszobája, ha sejtené az emberi viselkedés alapjait, akkor a helyzet nem olyan volna, hogy bárkinek is bocsánatot kelljen kérnie. Ha mégis, akkor magától értetődően kérne. Azt mondaná, helytelenül ítéltem meg a helyzetet, bocsánat, máris intézkedtem.
De a miniszterelnöki rangban pöffeszkedő közszolga azt mondta, vicces a tanárok követelése.
Ha végig gondolják az összes lehetséges variációt, ami reakcióként elképzelhető, a végeredmény nem kétséges: ennél ostobább, modortalanabb választ nem lehet elképzelni. Viszont legalább adekvát, tökéletesen illeszkedik az illető habitusához.
Egy büdös bunkó kültelki kocsmatöltelék zsigeri megnyilvánulása kulturáltabb lenne. 

Bocsánat

A múlt szombati bejegyzésem végét egyelőre visszavonom, a tanárok talán mégsem kezdenek elfáradni. Sőt talán azt is megértették, büdös bunkó martalócokkal nem lehet "tárgyalni", azok nem tudják, azt hogy kell. Odasózni (egyelőre verbálisan), azt értik (bár tartok tőle, a verbális kevés lesz, a vidéki futballista több helyen mondta, hogy az apja verte - ő azt érti).
Hülye kérdésekkel meg nem kell foglalkozni. Nagyon szépen kérem, ne tessék képtelenségnek tartani a kormánytól követelt bocsánatkérést csak azért, mert egy szép, kedves, de nem túlságosan tehetséges riporter azt sugallta, hogy az kivitelezhetetlen.
A miniszterelnöki tisztségben randalírozó vidéki futballista hirdessen meg egy sajtótájékoztatót azzal, hogy bocsánatot fog kérni. Garantálom, minden médium ott lesz. Mind a tízmillióan hallani fogjuk.
Ilyen egyszerű. Persze nem neki. Bele fog rokkanni. Ideje.

2016. március 15., kedd

Sáskajárás

Gondolkoztam ezen a csúti rendőrhistórián. Tudják, a drónigazoltatáson. Nem tudom, mi a fenének foglalkozom ezzel a nyavalyás rablóbandával, de valami oka bizonyára van. Talán az, hogy idegesít, ha nem értek valamit. Próbálok "hangosan" gondolkodni.
A jelenséget régen ismerjük, legalább 18 éve. A lényege az, hogy bárki bármilyen hazugságra vagy köztörvényes disznóságra rákérdez, ennek a pártnak nevezett bűnszövetségnek minden egyes tagja vigyorog, és azt mondja: igen, és? Tetszik érteni? Nem talál ki újabb hazugságot, még magyarázkodni sem kezd, különösen nem mentegetődzik, csak rád néz pimasz és fensőbbséges értetlenséget mímelve, és azt mondja, igen, és? Azaz úgy van, ahogy mondtad, csaltam, loptam, gyilkoltam - és? Van hozzá valami közöd?
Ez minimum 18 éve működik (különben valószínűleg régebben is így volt, csak akkor még nem kapott ekkora nyilvánosságot).
Az nem magyarázat, hogy ezzel a birka néppel bármit meg lehet tenni, amíg nem kérnek tőle olyat, ami közreműködést kíván - bármilyen cselekvést a köz nevében vagy az egyén fejlődésének érdekében.
Az arcátlanságnak az a foka, ahogyan például egy miniszterelnöki beosztásban rabló közszolga az ember szemébe néz, és azt üzeni, lopok nagy tételben és teszem tönkre évtizedekre az országot és benne minden lakójának az életét, az nem pusztán egy végtelenül unintelligens, neveletlen, rossz modorú, nagyon buta ember megnyilvánulása, ennek a folyamatos és súlyos törvényszegésnek kell hogy legyen egy olyan motívuma, amit nem veszek észre. Az szinte kizárható, hogy megterveztek és véghezvisznek valamit, amit nem látok, ahhoz azért legalább profi bűnözőnek kell lenni, egyáltalán, bármiben profinak, de ez a tömörülés engem egyetlen olyan jelenségre emlékeztet, ami élőlényektől látható.
Sáskajárásnak hívják, a leírások szerint a rovarok milliószámra lepik el a vetést és néhány perc alatt tarolják le. Ösztöncselekvés, egy sáskától nem várható el, hogy a következményekkel törődjék, a rovar agyberendezése alkalmatlan a következtetésre, ami szerint hosszú időre elpusztított mindent, minek következtében az emberek valószínűleg éhen halnak, ez persze még nem figyelembe veendő szempont, de neki sem lesz mire rájárnia, mert a pusztítás gyors, a rendbehozatal meg lassú.
A sáskajárás és a miniszterelnök köré tömörülő horda között lényegében nincs különbség, intellektuális meggondolások nyilvánvalóan nem zavarnak bele az ösztönök fékezhetetlen működésébe.
Egyvalamije nincs a sáskáknak: TEK-je. A sáskák ugyanis nem tartanak semmilyen következménytől, ez a kormánypárt elnevezésű, minden irányba szétfolyó képződmény viszont szemmel láthatólag védeni akarja a könnyen sebezhető, lágy potrohát. Akkor pedig kell lennie valaminek, ami ezt az ellentmondást (a sáska védekezési késztetését) feloldja és magyarázza.
Azt hiszem, rájöttem.
A diktatúra meg a demokrácia lebontása olyan megközelítése a kérdésnek, ami feltételez alapfokú ismereteket egy társadalom működését illetően, ezek tehát elvethető fogalmak.
Egyszerűen annyi történt, hogy a kormánypárt elnevezésű sáskahad igyekezett mindent eltávolítani az útjából, ami akadályozhatná a vetés letarolásában. Vigyázat, nem célzott rombolásról van szó, hangsúlyozom, mindent kiirtottak, olyat is, ami talán nem lett volna veszélyes, de mit lehet tudni
Egy ideje abban a bizonyosságban tenyésznek, hogy ez sikerült. Van is benne valami, tényleg nem volt látható semmiféle ellenállás.
Néhány hete feltűntek mindenféle bennszülöttek, és a kukoricaszárról elkezdték lerázogatni a rajta csüngő rovarrajokat. A faluban füstölők készülnek, és előfordulhat, hogy néhányan ismernek hatásosabb rovarirtó eljárásokat is.
Lehet, hogy gáz lesz.

2016. március 12., szombat

Osztályozás

„Az látszik, hogy Pukli István után kell még valaki, akit fel lehet építeni, és úgy tűnik, hogy erre a tanárnőre esett a választás. Ebben az esetben az iskolaigazgatónak és a tankerületi igazgatónak kell eljárni, és meg kell szüntetni a jogviszonyát, mert a munkaköri leírásában szerepel, hogy értékelnie kell a gyerekeket. Ha nem teszi, fegyelmi vétséget követ el. Ahogy korábban már mondtam: a gyermek nem lehet játékszer ebben az ügyben”

Mondotta volt az államtitkár és nem sült ki a szeme. Hogy ugyanis a gyermek nem lehet játékszer. (Engedelmükkel most nem foglalkozom azzal, miért üzenget - és ezáltal fenyeget - egy ilyen ügyintéző jellegű kitüremkedés, mert nem ez a legnagyobb baj.)
Lehet azon vitatkozni, amit mondani akarok. Hogy a fenébe' ne lehetne, sőt kellene is, dehát hol vagyunk attól a szinttől, ahol ez már szóba kerülhetne?
Arról van szó, amit ez a sok kilopondnyi tömeg, aki államtitkári rangban szorítja ki a térből az egészséges levegőt úgy fejezett ki magából, hogy ugyanis "értékelni kell a gyerekeket".
Nem olyan régen írtam erről egy hosszabb cikket a Köznevelés című lapba, pontosan emlékszem, mert elég nagy botrány lett belőle, 1962-ben történt. Akkor próbáltam megértetni a pedagógia felkent papjaival: nem látom értelmét az érdemjegyeknek, senkinek sem jó. Egészségtelen, fölösleges és meddő versenyszellemet ébreszt, miközben az a lényeg, hogy a diák képes megfelelni a követelményeknek vagy nem. Aki kettessel csúszik felsőbb osztályba, valószínűleg nem, aki "színötös", attól meg hideglelést kapok. (Egy szemesztert tanítottam egyetemen, abban az évben értelemszerűen be is osztottak felvételiztetni. Abaffy tanárnőt megkértem, ha kitűnőre érettségizett jelölt kerül hozzám, hadd küldjem át hozzá. Nézett rám, azt kérdezte, miért. Mondtam, mert én kapásból, kérdés nélkül kirúgnám. Újabb csodálkozás. Mert aki egyformán kiváló minden tárgyból, azt valószínűleg nem érdekli a nyelvészet annyira, amennyit én elegendőnek tartok ahhoz, hogy az illető egyetemista legyen az én tanszékemen.)
Gimnáziumi tanárként 3 hónapig bírtam. Azaz én bírtam volna tovább is, de eltanácsoltak. Egyebek között azért, mert nem voltam hajlandó osztályozni (milyen elegáns az államtitkár úr ezzel az "értékelés" kifejezésével). Midőn az igazgató elvtárs már sokadszor volt bent az óráimon hospitálni, és felrótta a hibáimat, próbáltam megmagyarázni neki, hogy osztályozni a csirkét szokták például meg a kelkáposztát, egy gyereket nem fogok megalázni azzal, hogy egy számmal jelölöm ki a helyét az életben. Akkor honnan fogja tudni a gyerek és a tanára, milyen a tanuló előmenetele? Tudunk egymásról, mondtam az igazgató elvtársnak. Én azért vagyok itt, hogy a gyerekeimet megismerjem, ők pedig egyszerűen érzik azt a sugárzást, ami közöttünk létrejön, nekem éppen az a dolgom, hogy ne keletkezzék bennük önértékelési zavar.
Nem a maga gyerekei - az igazgató elvtárs ennyit bírt válaszolni. Ott követtem el az eredő hibát, hogy egyszer azt találtam mondani, a tanár az osztályzással legfeljebb önmagát minősíti - minél több elégtelent oszt ki például, annál nyilvánvalóbbá teszi, hogy rossz tanár. Az igazgató elvtárs hírhedt volt arról, hogy sokat buktat. A sok ötös ennek éppen az ellenkezője: a tanár el van telve magától, és így tovább.
A tanárnő, aki most az államtitkár elvtárs... oppardon, úr szemét szúrja azzal, hogy nem hajlandó osztályozni, vélhetőleg pontosan tudja, melyik diákját hogyan értékelje. Csak ösztönösen vagy tudatosan egy olyan "fegyverhez" nyúlt, amivel már régen kellett volna kezdeni a harcot a fafejűek ellen.
Azt a bizonyos cikket egyetemista koromban írtam, azzal fejeztem be: kíváncsi vagyok, hányszor fogják majd életem során megkérdezni, hányasra érettségiztem és hányas volt a diplomám.
Jelentem: egyetlen egyszer sem.
Az számít ugyanis, hogy a tanítványom megfelel vagy nem felel meg annak, amit én mint tanár elvárok tőle. Leginkább akkor képes ennek a várakozásnak megfelelni, ha (nem kis részben az én inspirációmra) ő minimum azt várja el önmagától, amit én megfelelőnek tartok. Az pedig legkönnyebben úgy válik lehetségessé, hogy én nem számokkal minősítem a képességeit.
Persze amíg ilyen széndioxid termelő biomasszák határozzák meg egy ország oktatási rendszerét, addig beszélni sem érdemes ilyesmiről. Sok tanárnak és még több gyereknek kell előbb tennie valamit, hogy az effajta fejhúsok eltűnjenek.
Nincsenek jó híreim. A tanárok és a gyerekek kezdenek elfáradni. Így pedig megint a vidéki futballista fog nyerni, és meg fogja sokszorozni önmagát. Virulens fajta.

2016. március 7., hétfő

Egy lányról. Okos, szép és fiatal

Nem tudok róla, hogy a világtörténelemben bármikor egy despotát öregemberek zavartak volna el. Fiataloknak szokott lényeglátó véleményük lenni a hatalmi tébolyban megbetegedett, gyáva, rendkívülien ostoba és általában kis termetű alakokról. A fiatalok ilyesmiben ritkán tévednek.
A vidéki futballista sokmindent tett már, amibe egy, a miénknél kevésbé szánalmas országban régen belebukott volna.
A tanárokkal hiba volt kikezdeni. A tanárok egy részéért a fiatalok rajongani szoktak, más részüket utálják. De bántani azokat sem hagyják.
A fiatalokkal azt nem lehet, amit egy butaságba és félelembe sötétült országgal tesz egy gátlástalan rablóbanda, lényegében huszonkét éve folyamatosan. Ezek a gyerekek akkor születtek, amikor a gátlástalan rablóbanda rájött, hogy itt bármit meg lehet tenni. Egészen addig, amíg azok a gyerekek föl nem nőnek.
Felnőttek.




Kell valaki, akivel választásokat lehet nyerni? Kell miniszterelnök-jelölt? Persze, hogy kell, amíg az emberiség rá nem jön, hogy a politika az emberré válás gátja.
Itt van ez a lány. Régen mondom, Magyarországon hitele csak egy fiatalnak lehet, egy nőnek, akinek sosem volt köze a politikához.
Mire tetszik még várni? Vagy Kövesdi Veronika fogja elzavarni a hordóhasú bimbasit vagy senki. (Egy lányt már ajánlottam, nem kellett, mennyi időnek kell még eltelnie, amíg rájönnek a politikus urak, hogy kívül tágasabb?)

2016. március 5., szombat

A gödör fenekéről jelentem

"Nem csinálunk Európát Magyarországból, ez egy biztonságos hely marad" 

Ütemes taps, éljen a párt!
Sokszor mondtam már, egy rendkívül buta ember Magyarország elöljárója. De azt én sem gondoltam, hogy ennyire.
Ugye nem kell ide semmilyen kommentár? Ez egyszerűen fájdalmas. 1956. október 23-án, kedden este valami ilyesmi érzés indított el a Bródy Sándor utcába.
Pedig Rákosi Mátyás nem volt ennyire ostoba. Ő is pontosan ezzel a mondattal jellemezhette volna a rendszerét, de ő legalább nem ismerte be.

2016. március 3., csütörtök

Kontraszt

Tudom, hányingerük van. Ez majd elmulasztja. Ne törődjenek a kicsik nemzeti hovatartozásával... azaz tőlem törődhetnek is, nem mindegy? Bár azt hiszem, aki a Jóreggelt Európát olvassa, nem foglalkozik ilyesmivel.



"Nem messiás-é minden újszülött,
Fénylő csillag, mely feltűnt a családnak,
S csak későbben fejlik szokott pimasszá."
                                          Madách: Az ember tragédiája 8. szín Prága
Ezek a kicsik itt? Soha!
Ugye? Lehetetlen. A szokott pimasszá?
Nem, na.

Undor

Két rendkívül utálatos dologról címszavakban.


"Magyar képviselővel üvöltözött a görög neonáci"


és

"Civilnek füllenti magát, pedig pártember - naná, évtizedek óta ez a divat a baloldalon (az persze érdekes kérdés, hogy azért csinálják-e, mert gyárilag hazudnak, vagy tudatalatt maguk is szégyellik a dolgot)."

Az első egy cím (elég meglepő módon a hvg.hu közli), kíváncsi lettem, vajon melyik magyar képviselővel üvöltözik egy neonáci. Kiderült, hogy az illető az RMDSZ európaparlamenti képviselője, azaz román. Magyar neve van, igaz, és bizonyára nagyon sokféle esetben említhető magyarként, de a jelen kontextusban román. Nem Magyarországot képviseli. Semmi módon.
Nagyon nehéz ezt megérteni?

A másik egy fideszes megnyilvánulása. Pártember, azt mondja. Akiről mondja, nem tagja semmilyen pártnak. Lehetséges, hogy szégyellné, ha az volna. Azért nem az.
Ezen a szégyenen el kellene gondolkozni

Macskakő

Most olvastam egy különben remek kis bejegyzést a Moped blogon, abban szerepelt a macskakő szó, hogy ugyanis a párizsi Champs Elysées-n ilyen útburkolat volna.
Nem az van.
Teszek egy utolsó, kétségbeesett kísérletet. A macskakőről van szó. Hegedűs Istvánnak (HiHi aláírással jelentek meg a rajzai) volt egy karikatúrája, Az őrület éjszakája, egy embert ábrázolt, aki egy villamos-áramszedővel a vállán rohant a síneken, és kikiabált a megállóban álló embernek: Pattanjon fel, én vagyok az utolsó kocsi.
Ez jutott eszembe, midőn elhatároztam, írok a macskakőről. Valószínűleg én vagyok az utolsó, aki még tudja, mi az.
Itt látható két kép - változatok a macskakőre. A különféle enciklopédiák és lexikonok címszavai között hiába keresik a leírást, vagy nincs vagy rossz (amiket megnéztem: Pallas, Tolnai, Új Magyar, Larousse, Officina, Cambridge, Magyar Nagy, A Magyar Nyelv Értelmező Szótára, Akadémiai Kislexikon). Azt írják ugyanis, hogy városok utcáinak burkolására használt, négyzet alakúra vágott kő.
Nem! Az a kockakő vagy bazaltkő, nincs köze a macskakőhöz. A macskakő elnevezésnek a jelzett esetben a világon semmi értelme nem volna, pedig a nyelv - minden ellenkező híreszteléssel ellentétben - logikus és világos felépítmény, fejthető és magyarázható szavak gyűjteménye.
A kockakő vagy bazaltkő arra való, hogy az ember és járműve ne süllyedjen el a sárban. Kétségtelen, ha ilyen köves úton (a Dunántúl középső részén használatos tájnyelvben küvásutonn) közlekedik, a macska lába sem lesz sáros, de ez a tény kicsit kevés a macskakő elnevezéshez.

Macskaköves, Macskaköveken, Utca, Kő, Járda, City

Különböző formájú kövek, kavicsok


A kockakőnél lényegesen olcsóbb és jóval korábbi, a cementágyba ragasztott kavics (azaz a macskakő) azért kapta ezt az elnevezést, mert olyan, mint a macska talpa. Mármint a formája, a látvány, a képzet, azt a benyomást kelti az emberben, hogy olyasféle ábrát lát, amilyet a macska talpa nyom a frissen simított cementbe, azaz kisebb és nagyobb, amorf rajzolatokat. A kavics cementbe ágyazására pedig azért volt szükség, mert az ilyen úton járó, vaspántos kerekű szekér zötyögött ugyan, meg hangos is volt, de nem törte össze a cementet.
Szépen kérem, ha ilyet látnak,



ne mondják rá, hogy macskakő, mert nem az.

2016. március 1., kedd

A második jelzőrendszerről

"Orbán Viktor szerint a következő évek „irgalmas vitája” lesz, hogy Magyarország csatlakozni akar egy, a mostaninál mélyebb európai integrációhoz, egy „európai egyesült államokhoz” és azon belül az eurózónához, vagy pedig önálló gazdaság- és nemzetpolitikát kíván folytatni."

Ezt itt megint csak azért teszem ide, hogy megmaradjon, hogy olyanok is emlékezzenek rá, akik tudnak olvasni (attól tartok, nem sokan maradnak ilyenek, a vidéki futballista arcátlansága minden képzeletet felülmúl, hamarosan várható a kötelező analfabéta képzés bevezetése).
Nem mondtam még, én értem a primitív embereket. Magyarország legsötétebb helyén nőttem fel, a Józsefváros fekete lyukában, cigányok és prolik között, ahol a második jelzőrendszernek (a beszédnek) valóban másodlagos szerepe volt, az első jelzőrendszer viszonylag széles skálájából is elsősorban az ütés jelentette a közlés mindennapi eszközét, mire elértem a 190 centit és 90 kilót, több verést kaptam, mint ennivalót (ha azt kérdezik, visszaadtam-e, amit addig kaptam - fizikai ütés formájában alig, nagyobb elégtételnek fogtam fel a hajdani nagyfiúk tekintetében megjelenő rettegést).
Egyszóval nehéz nekem olyan bárgyú szöveget mutatni, amit ne értenék. Ennek a gönci hordó formájú vidéki futballistának olykor sikerül. Most például tanácstalanul állok az "irgalmas" vita előtt. Komolyan nem tudom, mi lehet az. Még a zé és az er betűt sem nagyon lehet véletlenül felcserélni, nem egymás mellett vannak a billentyűzeten.
Az önálló gazdaságpolitikát most hagyjuk. Egy rendkívül buta embernek még a saját színvonaltalanságát is alulmúló ostobaságaival nem foglalkozom.
Nemzetpolitikával végképp nem.