Keresés ebben a blogban

2016. május 25., szerda

Tartalom

Végre rájöttem. Évek óta rosszullét környékez (komolyan, a szó szoros értelmében), amikor meglátom a "tartalom" szót. Nem értettem, miért, rendes magyar szó, értelme is van. Bár azzal diákkoromban már ki lehetett zavarni a világból, hogy mondd el fiam a Háború és béke rövid tartalmát.
Igen, ha jobban belegondolok, nem is olyan rendes magyar szó. Gyomortartalmat szokás említeni, az például sosem gusztusos meg béltartalmat, az még annyira sem. Tartalmas reggeli is van, attól nekem felfordul a gyomrom. Aztán van tartalmas műsoros est, az leginkább azt jelenti, dögunalom.
Megnéztem A Magyar Nyelv Értelmező Szótárában, a nagy hétkötetesben (még mindig nincs jobb), ideírom az első szótári jelentést: "Az az anyagi dolog, tárgy v. tárgyak összessége, ami vmiben benne van, amit vmi magában foglal." Ez azért elég baromian hangzik, nem? Körülbelül azt jelenti, hogy ennek a szónak úgy istenigazából nincs semmi értelme.
Úgyhogy már régebben rá kellett volna jönnöm, miért leszek rosszul ettől a szótól, ahányszor a magyar média kapcsán azt hallom, hogy ez vagy az milyen tartalmat szolgáltat. Mégis kellett a megértéshez egy lórúgásszerűen erős dózis, ami után már nem lehetett tovább halogatni, kénytelen voltam tisztázni, miért émelygek ettől a szótól. Ideteszem a lórúgást:

L. Simon szerint az információs pont egyrészt állandó tartalmakat kínál magyar és angol nyelven a Vár történetéről, a Várkert Bazárról, a Karmelita Kolostorról, a Főőrségi épületről és a Szent István-teremről, amelyet 2018-ban szeretnének átadni. Másrészt a monitorokon
különböző információkkal, például a www.hauszmannterv.hu tartalmával,
ismert művészek, közéleti emberek, az itt élők közreműködésével készült kisfilmekkel bemutatja, mit jelent a Vár, illetve annak megújulása.

Tetszik érteni? Nem leírásokat, nem ismereteket közöl, nem a különféle épületek történetét beszéli el, nem szolgál magyarázatokkal, amik segítenek megérteni a Vár rekonstrukciójának lényegét, nem. Tartalmakat kínál.
A televíziók már évek óta nem műsorokat készítenek, nincsenek filmek, dokumentumjátékok, riportok, magazinok, interjúk - tartalmak vannak. Megjegyzem egy szempontból indokolt volna ennek a szónak a használata, ezek valóban legtöbbször bizonyos gyomor- és béltartalmakra emlékeztetnek, de nem hiszem, hogy ezért hívják őket tartalmaknak. Még csak azért sem, mert a teljes tartalmatlanságot legalább a fosztóképző nélküli szóval akarják palástolni.
Egyszerűen a már jól ismert restség jelentkezik ebben a szóban, a mondanivaló teljes hiánya, az unatkozó és semmihez sem értő médiaguruk végtelen ostobasága.