Valamit tisztázzunk. Hogy ez a Kiss László nevű erkölcsbajnok hány aranyat hozott. Egyet sem. Tudsz úszni? Nem. És ha megfizetem?
A legendás nagy kapitányok. Mint például Sebes Gusztáv. Legendásabb kapitányabb nincs. Az Aranycsapat szövetségi kapitánya volt, ha valaki nem tudná. Sok "szakember" minden idők legjobb futballcsapatának tartja a magyar válogatottat. Én is.
Az olvasó kedvéért itt most sebtében összeállítok egy névsort, egy lehetséges válogatottat. Henni, Rudas, Kispéter, Dalnoki, Kovács I., Vilezsál, Kertész, Csordás, Palotás, Molnár Szimcsák. Négy-öt ilyen csapatot még föl tudnék sorolni, de azt is megtehetném, hogy az ötvenes évek NB I-es mezőnyét ideírom, valószínűleg végigverték volna a világot. Csak középcsatárokból mutatok néhányat, aminek láttán minden kapitány ma is megnyalná a tíz ujját: Deák, Mátrai (igen, a későbbi hátvéd, aki 18 éves korában már 11 másodpercen belül futotta a százat, az ÉDOSz, majd a Kinizsi - így hívták akkor a Ferencvárost - középcsatára volt), Szilágyi, Babolcsai, Tichy, Machos...
Feleki László és Tabi László, a kor azóta is utolérhetetlen sportújságírói már kielemezték, miért játszott akkor annyi világklasszis a magyar pályákon, ezzel most nem untatom önöket (grundfoci, szegénység, lezárt határok), csak azt a tényt akarom hangsúlyozni, hogy volt miből választani. Egy Aranycsapatot Mari néni is össze tudott volna rakni, akár jobbat, mint Sebes (Buzánszky politikai választás, kellett egy vidéki a csapatba, ő a Dorogban játszott, kapásból mondok öt jobbat nála, Lóránt nem volt az első háromban, Zakariásnál szürkébb balfedezet alig található, Budai sehol például Sándorhoz vagy Kertészhez képest), Sebesnél jobb kapitányt meg úgy is ki lehetett volna jelölni, ha valaki eldob egy kavicsot, és kiválasztja azt, akit eltalált.
Csak azt akarom mondani, hogy nincsenek zseniális kapitányok, akik hozzák az aranyakat. Azokat a sportolók hozzák. Egerszegi Krisztina nem esetleges, Kiss László helyén bárki lehetett volna, a nagy legenda futóedző (elfelejtettem a nevét) azért volt olyan remek, mert Iharos világcsúcsokat futott, és mellette föl lehetett sorolni Rózsavölgyit, Táborit, Szentgálit, Kovácsot.
A fantasztikus "úszópápa", a dicsőséges Széchy Tamás az én véleményem szerint több kárt csinált, mint amennyi hasznot hajtott, förtelmes "módszere" elsősorban abból állt, hogy kegyetlenül hajszolta és verte az úszókat. Ma már lehetetlen bebizonyítani, de jó okkal valószínűsíthető, egy kevésbé agresszív, a sportoló képességeit kiszolgáló edzővel több és jobb eredmény lett volna.
Nincsenek lángeszű, kiemelkedő képességű edzők, csak olyanok, akiknek szerencséjük van, mert az ő idejükben születtek kiemelkedő képességű sportolók. Készíthetnek kiváló edzésterveket, kutathatják az élettani jellemzőket és az étkezési szokásokat, Csík Ferenc vagy Csák Ibolya nélkül elmehetnének bérelszámolónak.
Félreértés ne essék, elismerem, vannak jó edzők, szükség is van rájuk, mindenféle okból.
De az aranyérmet a sportoló nyeri, és ebben a tevékenységben az edző szerepe jóformán kifejezhetetlenül csekély és esetleges. A sportoló nem cserélhető ki, az edző bármikor.
A fenébe már ennek a nyavalyás alaknak a dicséretével, nem nyert egyetlen aranyat sem.
