Isten, haza, család

"A család a Teremtő terve szerint – ahogy a Katolikus Egyház Katekizmusa megfogalmazza – egy férfi és nő házassága, gyermekeikkel együtt. A család intézményét Isten alkotta, ő határozta meg alaptörvényeit, tehát nem a pápa vagy az egyház, de nem is a világi közvélemény vagy a hatalmak tetszésétől függ. Vagyis nem mi, emberek, nem a házastársak döntik el, mi legyen a tartalma a családnak vagy a házasság jelentése, mindez előre meg van határozva – hangsúlyozta a bíboros.
Szent Ágoston 1600 évvel ezelőtt már megfogalmazta, hogy a házasság java hármas: a hűség, a gyermek és a szentség. „A hűségen azt értjük, hogy a házasság kötelékén kívül más nővel vagy férfival ne éljenek. A gyermekek java azt jelenti, hogy szeretettel fogadják el a gyermeket, jóindulattal táplálják, és vallásosan (gondosan) neveljék. A szentség pedig azt jelenti, hogy a házastársak ne váljanak el. És akit házastársa elbocsátott, az még az utód kedvéért se kössön házasságot mással” – magyarázza mindezt Szent Ágoston."
2015. december 28-án olvasom a fenti szöveget, most a napokban mondta el egy felnőtt ember. Magas tisztségviselője a katolikus egyháznak. Mert ha nem tetszene tudni, ott vannak magas tisztségek. Mint például a hadseregben.
Na jó. Ebbe sem vagyok hajlandó belemenni, nem elemzek. Annyira szomorú és annyira szánalmas, hogy egy írni olvasni tudó ilyeneket mond. Hogy nem mi emberek, nem a házastársak döntik el, mi legyen a tartalma a családnak. Meg hogy mit mondott valaki 1600 évvel ezelőtt - komolyan mondom, ez már fájdalmas.
Vallás és politika. A huszonegyedik században, millió évekkel az ember kialakulása után.
Ha addig nem találkoznánk, boldog újévet. És ne képzelegjenek, hogy van beleszólásuk, mi legyen a tartalma a családnak.

Szétesett

Azt olvastam, hogy Kövér szerint széteshet az MSzP.

Jelentem, ez régen megtörtént. Nem tudom megmondani, pontosan mikor, de 2008-ban ez a szétesés lényegében már befejeződött, a kezdet meg legalább két évtizeddel korábbi. A jelzett év nyarán bent jártam az Országházban, valami beszélnivalóm volt az egyetlen politikussal, akit sosem tekintettem politikusnak, nem ért rá máshol találkozni velem (sosem ért rá, szerintem most is hiába hívnám, hogy egy félóra múlva találkozzunk, azt mondaná, leghamarabb a jövő héten, és akkor is késne minimum húsz percet, pedig már abbahagyta). Az illető természetesen nő (férfira nem vártam volna), most is késett, mint mindig. Ültem az előszobában, ahová az emeszpés képviselő urak (nő alig volt abban a pártban is) jártak kávézkodni. A képviselő urak beszélgettek. Hogy majd mi lesz ellenzékben. Nem jövő idejű feltételes módban, hanem hogy majd mit fognak tenni. És közben jókat röhögtek. Nem írom ide, mit mondtam nekik. Engem is meglepett, hogy egyáltalán megszólaltam, nem szoktam idegenekkel, politikussal végképp nem, de ott muszáj volt. A 2010-es választások már akkor el voltak veszítve.

Az Országháznak van egy klimatizáló rendszere (ha ez a jelenleg hatalmaskodó banda azt is tönkre nem tette), ami egy alagútrendszerre épült (Steindl Imre így tervezte), egy légvonalban is többszáz méterre lévő utca egyik bérházának az udvarán van a szellőző rendszer kupolája. Ennek tulajdoníthatóan egyik évszakban sincsenek szélsőséges hőmérsékletek ebben az irdatlan épületben (amit egy háromszor ekkora ország népének képviseletére terveztek, de az uraknak most kicsi, nem fér el benne a méltóságérzetük). Jó ott lenni. Mindegy, hogyan, lehet hűsölni vagy melegedni, fizetést adnak, az ennivaló majdnem ingyen van. A többi nem érdekes, nem kell itt mindenféle idealista elképzelésekkel fáradozni, hogy népképviselet meg ilyesmi, jó ott, na. A képviselő urak ennyit bírnak érzékelni. Amennyi A hét mesterlövészben a Vin (Steve McQueen) által elmondott példázatban van – az öreg földműves megkérdezi, hogy érzi magát: „mint a fickó, aki kiesett a tizedik emeletről, és ahogy zuhant, minden emeleten hallották, hogy azt mondogatja, eddig még jó, eddig még jó”.

Eddig még jó volt. Azoknak, akik egyfolytában felháborodottan tagadták, hogy ők az MSzMP utódpártjának a tagjai, miközben (egy-két kivételtől eltekintve) azok voltak és az életjeleket imitáló töredék még ma is az. Egy böhöm, rothadásnak indult párttest üszkös maradványai. A szétesés akkortájt indult, amikor a magyar történelem egyetlen olyan kormánya alakult meg, ami képes volt ellátni a munkáját – Németh Miklós kormánya. Nincs ebben semmi paradoxon, a tehetetlen tömeg, a sok szájtáti tulok képtelen volt felfogni, mi történik, csak álltak tele gatyával és a szájuk sarkából csurgó nyállal, várták a megsemmisülést ahelyett, hogy teljes terjedelmükkel odaálltak volna a saját kormányuk mögé. Az akkor megindult szétesés 2008-ban véget ért.

Az igazán nagy baj az, hogy akkortájt nemcsak a mai MSzP széthullása kezdődött el, hanem ezé a szerencsétlen országé is. Ha akkor Németh Miklós, Glatz Ferenc, Pál László, Derzsi András megkapja a beszari tagoktól a kellő párttámogatást, és folytathatja, amit elkezdett, akkor egy balsors rablóbanda, amelyiknek különböző színű, de végülis azonos szándékú, tehetségtelen martalócai azóta is fosztogatják a népet, soha nem kerül „hatalomra” (emlékeztetőül az első forduló eredménye, tárgyunk szempontjából az a releváns: MDF 24%, SzDSz 22%, FKGP 11%, MSzP 11%).

Ez persze az én véleményem, de talán érdemes elgondolkodni rajta. Nem mintha bármi értelme volna, csak úgy játékból.

Mi legyen velük?

Nem tudok válaszolni a migráció által felvetett kérdésekre, egyszerűen azért nem, mert nem értek hozzá, sem a szociológiai részéről, sem a gazdaságra való hatásairól nincsenek ismereteim – azt sem tudom, meg kell-e állítani a vándorlókat, vagy be kell fogadni őket, vagy valami egészen mást kell tenni.  Ahogyan most van, az bizonyosan nincs jól, mert politikusok intézkednek, de nem tudom, hogyan volna jól, mert mondom, nem értek hozzá, csak azt tudom, hogy amire most a világ kezd rákapni, azzal valami nagyon nagy baj van, mert a mi formátlanra hízott vidéki futballistánk adja a mintát. Meg kellene kérdezni olyanokat, akik értenek hozzá, de a politikus máshol is azt képzeli, hogy segébe is felye van (copyright WS), ő mindent jobban tud mindenkinél, ennélfogva a legszimplább szillogizmus is oda vezet, hogy ez így nincs jól.

Én most csak egyvalamire szeretném felhívni nb figyelmüket. Van ugyebár az a szempont a migráció taglalásakor, hogy jönnek a terroristák. Ez valószínűleg egy fontos szempont, úgyhogy meg kell állítani a migrációt. Akkor majd nem jönnek a terroristák? Dehogynem, csak másképp. Kik azok, akik viszont bizonyosan nem jönnek? Mutatok példákat, jó?

Itt van ez a Wasis Diop nevezetű szenegáli muzsikus. Bill Conti, A Thomas Crown ügy című film zeneszerzője fedezte fel Amerika és Európa számára. Ez egy másik felvétel, ezen látható is, van olyan jó zene, mint a filmben hallható.

Vagy itt van például Souad Massi, az algériai lány (a neveket azért írom angol helyesírás szerint, mert nem ismerem a pontos ejtésüket, minthogy nem tudok jól olvasni arabul – ennek a lánynak a nevét valószínűleg Szuad Messzi formában kellene leírni, de ahhoz ráadásul hiába látnám leírva, hallani is kellene, marad az angol).

Youssou N’Dour, a dakari zeneszerző és Rokia Traoré Maliból.

Kiran Ahluwalia indiai, a Tinariven nevű zenekar tuareg.

Aztán még egyszer Souad Massi, ezúttal nem azért, mert ő az egyik legnagyobb kedvencem, hanem mert itt egy Marc Lavoine nevű franciával énekel egy Paris című dalt.

Wasis Diop fehér zenészekkel játszik, akik vele énekelnek, nem tudom, sajnos, milyen nyelven, nem igazán vagyok képes megkülönböztetni a volofot a mandinkától, de a muzsikusok szemmel láthatóan tudják és élvezik.

Az algériai lány zenekarában van egy fehér meg egy fekete gitáros és egy arabnak látszó dobos.

A szenegáli énekes és a mali énekesnő zenekarában van marokkói arab dobos, fehér gitáros, nigériai fekete vokalista és táncos.

Ahluwalia indiai. Perzsa és pakisztáni népzenei alapokra épített dalokat énekel a Sivatag Fiaival, azaz egy algériai zenekarral.

Marc Lavoine francia zeneszerző és énekes, lengyel a felesége, Párizsban él, nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy Souad Massi elfogadta a meghívását.

Tetszik érteni? Egyikük élettörténetét sem ismerem, küzdelmes volt-e az útjuk addig, ahol már láthatjuk és hallhatjuk őket, csak azt tudom, hogy itt vannak. Fogalmunk sincs, hány Wasis Diop és Souad Massi van az úgynevezett migránsok között. De az bizonyos, hogy ha a magyar politikusok rendszere lesz meghatározó, sokan fognak meghalni közülük.

Soha nem fogjuk megtudni, hány építész, muzsikus, festő és szobrász, hány fizikus és orvos pusztul bele abba a rendszerbe, amit a politikusok működtetnek. És ez a jegyzet most csak azokról az emberekről szól, akik kiválhatnak, akiknek lehet örülni, mert előre viszik a világot.

Van még aztán az a néhány százezer. Akik esetleg tudnának például örülni például annak, hogy Souad Massi a világon van. Azokkal mi legyen?

Hát nem tudom. De mondom, nem értek hozzá.

Boldog Karácsonyt.

Szinergiákok

Tudtam, hogy kifelejtettem valamit az előző bejegyzésből. Akartam kérdezni, tudja-e valaki, mit jelent a "szinergiák kihasználása". Komolyan kérdezem, van itt valahol egy cím, amire lehet nekem írni, kérem, ha valaki le tudja nekem fordítani, mi ez, tegye meg.

Ha netán sikerül, azt se felejtsék ki, milyen módon akadályozhatta a 129 eltávolított ember a szinergiákat (mert eszerint több is van belőlük) a kihasználásban.

Ha nem sikerülne a megfejtés, ne búsuljanak, akkor marad az egyszerű magyarázat: Munkára Harcra Kész a szinergiák kihasználása felé a békekölcsön és a sztahanovista mozgalom vonatkozásában. Előre! Szabadság Elvtársak!

Vonatkozásában

„A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál a működés racionalizálása, az erőforrások hatékonyabb felhasználása, a szinergiák kihasználása, a hatékonyságnövelés, valamint a költségcsökkentés okán elindított folyamat következtében, 129 fő vonatkozásában csoportos létszámcsökkentést jelentett be az illetékes állami foglalkoztatási szerv felé és a Központi Üzemi Tanácsnak” - közölte az MTVA.

Vonatkozásában. És a foglalkoztatási szerv felé. Esetleg irányában. Nagyjából sejtjük, merrefelé lehet a szerv, arrafelé küldünk valamit, aztán vagy eltaláltuk az irányt vagy nem, ennek következtében vagy odaér vagy nem. Mindenesetre mossuk kezünket. 129 fő vonatkozásában. Hááát... Ne tessék kérdezni semmit, tetszik látni, mi alapjában véve határozatlanok vagyunk, körülírunk és olyan szavakat használunk, amiknek részben a magyar nyelvben, részben ebben a szövegben nincs semmi keresnivalójuk...

Nyavalyás, gyáva és zavaros néhány sor egy nyavalyás, gyáva és zavarosfejű bagázstól. A fenének van kedve tovább beszélni róla. Itt van, ha majd le akarják tagadni. Mert majd le akarják. Minden nyavalyás, gyáva meghódolt vazallus utólag mindig mindent megpróbál letagadni.

Nem tudom, mikor lesz utólag. Az effajta szövegek azt jelzik, hogy a végük közeleg.

Majd' elfelejtettem, 1994-ben volt egy ilyen csoportos, az is vonatkozásában és felé, de a legjobb az, hogy akkor is 129 rádióst távolítottak el, köztük engem (akkor először). Tudja valaki, mi ez a bűvös 129? Hogy miért éppen annyi? Hogy most megint 129? Úgy emlékeznek, az olyan jól sikerült?
Áprilisban volt a nagy akció. Októberben mentem vissza a Rádióba. Addigra már mindenki ott volt, aki vissza akart menni. Csak mondom.

Véleményszabadság

Ez már fárasztó, szánalmas és csak azért nem unalmas, mert a gazemberség ilyen méretű butasággal és silánysággal kombinálva, amilyet pártunk és kormányunk produkál, élén a kolompos vezértulokkal, egyszerűen nem lehet unalmas, ahogyan az ember nem unja a görcsös fájdalmat sem.

Tényleg nem lehet ennek a szájnyalogató szotyolaevőnek semmilyen kérdést föltenni? Tényleg nincs, aki megkérdezné tőle, ha egy rablógyilkos megöl valakit, és utána azt mondja, neki az a véleménye, hogy a rablógyilkosság segít megoldani a világ, azon belül a mélyszegénység gondjait, akkor annak a rablógyilkosnak tiszteletben kell tartani a véleményét? Hogyan merészel bármiféle hatóság korlátozni a rablógyilkost a vélemény nyilvánításban (amely nyilvánítás esetünkben ugyebár maga a rablógyilkosság)? Egy olyan országban, mint a miénk, ahol szólásszabadság van. Tényleg nincs senki, aki megkérdezné? Mert az nyilvánvaló, hogy abban a sötétségben, ami a szóban forgó agyvelőben sűrűsödik, ilyen kérdés nem merülhet fel, de ha valaki megkérdezné esetleg... nem? Elősorolni neki azokat a törvényhelyeket, amiket az országház vicije* meg az udvari igric sértett. Nem lehetne kísérletet tenni? Hogy ez a két sejthalmaz nem véleményt nyilvánított, hanem súlyos, több paragrafusba ütköző bűnt követett el... nem lehet? Csak megkérdezni legalább. Hogy esetleg megpróbálná azt a sötétséget ott egy kicsit, mondjuk egy lux világossággal... az csak egy gyertya fénye... nem lehet?

Hülye kérdés. Hát persze, hogy nem lehet. Egyebek között ezért az elsőszámú köztörvényes. Valamennyi közül a legostobább. Mert azt hiszi, megúszhatja.

*Szómagyarázat: a hajdani (20. század végéig nagyjából) bérházaknak volt házfelügyelője, akit a népnyelv egyszerűen házmesternek hívott, ez körülbelül ugyanaz a funkció, mint a miniszterelnök, de a házmesternek csak egy házat kellett volna szolgálnia, ez valamivel kisebb felelősség (nem sokkal), mint Magyarországot szolgálni. A házmester is általában uralkodónak képzelte magát, elsőszámú feladatának a lakók megrendszabályozását vélte. Ennek a házmesternek volt egy segédje, a viceházmester, akit a népnyelv csak vicinek hívott. Ennek a feladata volt a gang felmosása és a szemetesedények kiürítése, ez körülbelül ugyanaz a funkció, amit ma házelnöknek hívnak, csak a hajdani viceházmester felelőssége sokkal nagyobb volt. És nem utolsósorban a vici sosem volt olyan mértékig talpnyaló csicskása a házmesternek, amilyen most az úgynevezett házelnök az úgynevezett miniszterelnöknek. És még egy különbség: a vici általában egy közönségesen rasszista proli volt, annyi ésszel, amennyi a vázolt funkciók ellátásához szükségeltetett. Ha egy, a közönségesnél lényegesen rasszistább prolinak annyi esze sincs, amennyi egy bérház gangjainak a felmosásához szükségeltetik, akkor azt házelnöknek hívják. Legalábbis Magyarországon.

A jogállamról

Olvastam mindenféléket a nőkről megnyilvánuló két középkori barbár megnyilvánulásairól, még jópofizást is apácákról szóló slusszpoénnal, de valószínűleg nem jutott el hozzám minden.

Különféle paragrafusok megsértése miatt ezt a két véglényt eleve tíz év börtönre ítélne minden, nagyjából tisztességes jogrendet alkalmazó állam - erről például nem esett szó, pedig van ennél súlyosabb körülmény is.

Nem ismerek statisztikákat, de valószínűnek tartom, hogy a nők elég nagy százaléka nem képes gyereket szülni, ezt meddőségnek hívják. Ezeknek a nőknek a különös kegyetlenséggel elkövetett megalázása hány év börtönnel büntetendő még egy olyan jogrendet megcsúfoló államban is, amilyen ez a szerencsétlen ország?

Én sajnos nem perelhetem be a szóban forgó kitüremkedéseket, de a személyesen érintettek közül bárki, akár mindannyian is, akik egymásra tudnak találni - a közösségi oldalak korában ez nem olyan bonyolult feladat.

Ugye nem kellene hagyni, hogy ezek az ócskalelkű, sunyi kis gyáva alakok továbbra is következmények nélkül szennyezhessék a légkört beszédnek látszó széndioxid kibocsátásaikkal?

Hibaigazítás

Mindenkitől bocsánatot kérek, aki olvasta a március 4-i bejegyzésemben, hogy a volt Budagyöngye bár épületét lebontották. Azóta ma jártam arra először - az épület áll, talán laknak is benne. Mindenesetre az bizonyosnak látszik, hogy nem bár. Mégegyszer bocsánat a pontatlanságért.

A liberális

„Megdöbbentőnek gondolom azt, amit a Telekom megengedett magának. Ez egy vélemény- és ízlésdiktatúra, ami elképzelhetetlen egy demokratikus jogállamban. Lehet, hogy a Telekomnak ez a meggyőződése, de attól, hogy valaki másképp gondolkodik a világról, vagy van véleménye, ezért nem szabad büntetni. 

Pont egy német cégnek tudnia kellene, hogy mit jelent a diktatúra, és mit jelent a vélemény- és ízlésdiktatúra.”

Bocsánat, hogy már megint ilyesmivel zaklatom önöket, de muszáj egy ilyen bájos dokumentumot iderakni, hátha voltak illúzióik, hogy ez a miniszterelnökségi minisztériumi miniszter esetleg valamivel okosabb a többi fideszesnél, dehát mint tudjuk, akkor nem volna ott, ahol van. Egy gyerekszoba illúzióját keltő krétavonal a konyha hátsó sarkában elég lett volna annyi ízlés valamint erudíció kifejlődéséhez, ami már megakadályoz valakit abban, hogy  csatlakozzék a világ leggusztustalanabb rablóbandájához. Dehát mit tegyünk, még ilyen krétavonal sem volt.

Ilyenformán a miniszterelnökségi minisztériumi miniszter hirtelen irtó liberális lett, és e roham következtében jogállamnak vizionálta (vízió = lázálom) ezt a szerencsétlen, ostoba és tehetségtelen diktatúrába süppedt országot, majd ugyanezzel a lendülettel vélemény- és ízlésdiktatúra alkalmazásával vádolta meg a Telekomot, amiért az nem akar ezentúl pénzt adni egy büdös bunkónak. Akit nem szabad azért büntetni, mert másképp gondolkodik a világról. Azaz a miniszterelnökségi minisztériumi miniszter gondolkodásnak minősíti azt a böfögést, amit egy szórakoztatóipari (a közepesnél valamivel gyengébb képességű) munkás kibocsátott magából, midőn a nőkkel kapcsolatos kérdésre kellett volna válaszolnia.

Majd miután a miniszterelnökségi minisztériumi miniszter a szokásos kültelki eleganciával hódolt a liberalizmus eszméje előtt, elérkezettnek látta az időt, hogy Németországot lenácizza. Sunyin és émelyítő gyávasággal említve a hitleri diktatúrát, ami szerinte vélemény- és ízlésdiktatúra lehetett – ezt a fordulatot próbáltam értelmezni, nem sikerült.

Utóbbit teszi egy olyan országban, ami az emlegetett hitleri nácizmusnak az utolsó, lihegve hűséges csatlósa volt, és ami néhány évtizednyi bolsevista kitérő után most ugyanazokat a náci „eszméket” eleveníti föl.

Már régen nem olvasok újságot, nem hallgatok rádiót (nincs is olyan, amit rádiónak lehetne nevezni), nem nézek híradót (nincs is olyan, amit híradónak lehetne nevezni), a neten a főcímeket nézem végig.

Úgy látszik, ezt sem kellene.

Mein Kampf

Néhány napja leírtam, hogyan jutunk el a nemzeti szocializmusok győzelméhez. Azt akkor nem gondoltam, hogy ilyen gyors lesz a süllyedés, hogy egy iszonyatosan buta ember nyilvánosan szétordíthatja a maga förtelmes világképét, és utána nem történik semmi. Először fordul elő velem, hogy csak hebegni tudok, ha akkor élek, ugyanezt éreztem volna Hitler üvöltözései idején. Ez borzalmas.

„…a Fideszben a mindennapi patriotizmus élettörvény.”

Bágyadtan közlöm, hogy a patriotizmus a gazemberek utolsó menedéke, a korlátolt, primitív és gyáva alakok így gyűjtenek maguk köré magukhoz hasonló tömegeket.

„Az európai szellem és az ő emberei ma felszínes és másodlagos dolgokban hisznek: emberi jogokban, haladásban, nyitottságban, újfajta családokban, toleranciában. Ezek szép és kedves dolgok, de valójában másodlagosak, mert csak származékok. Igen, Európa ma hisz a másodlagos dolgokban, de nem hisz abban, ahonnan és amiből ezek a dolgok származnak. Nem hisz a kereszténységben, nem hisz a józan észben, nem hisz a katonai erényekben, és nem hisz a nemzeti büszkeségben.”

Szoktam ideírni, hogy mindig van lejjebb. Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy ennél, ami itt áll, már nincs lejjebb. A kereszténység és a nemzeti büszkeség ebben az országban még disszonánsabb, mint bárhol másutt, de a katonai erények felemlegetése egy bomlott agyvelő olyan mély sötétségét jelzi, amit nemhogy gyógyítani, kezelni is reménytelen.

Az emberiség történelmében nem az első eset, hogy közveszélyesen beteg emberek kerülnek hatalmi helyzetbe. Azt hittem, az atlanti térségben Hitler után ez soha többé nem fordulhat elő.

Tévedtem.

Rajongás

Nézném a biatlon váltó közvetítését. Azért fizetek egy rakás pénzt, hogy nézhessem, nem tudok elmenni a helyszínre. Elindult a mezőny, közelednek az első lövészethez. Aki látott már biatlon versenyt, tudja, hogy itt eldőlhet, melyik csapat nyer. Hirdetést adnak. Nem valamilyen holmit hirdetnek, hanem nem tudom, mit. Azzal kezdődik, hogy egy elszánt, szigorú, önmagát nagyon komolyan vevő hang közli, ő rajongó. Rajongó vagyok, azt mondja. Azt is mondja, hogy megszállott, meg hogy ő sírni is szokott. És hogy én csak akkor lehetek olyan, mint ő, ha közösek a céljaink vagy mi a fene, ne haragudjanak, tényleg fizikai fájdalmat érzek, ha ezt kell hallgatnom, nem tudom pontosan idézni.

Közben eltorzult pofákat vágnak be, páviánszerű vicsorgásokat, gyűlöletet sugárzó pillantásokat, agresszív mozdulatokat, felbukó biciklistákat, kigyulladó autókat, üvöltő tömeget, a képeken látható lények inkább állatokra emlékeztetnek, mint emberekre.

Rajongó. Mondja felsőbbrendűen, meg akar tanítani arra, hogyan kell viselkednem, ha olyan akarok lenni, mint ő.

Kevés ellenszenvesebb, kártékonyabb, taszítóbb és primitívebb viselkedésformát ismerek a rajongásnál. Ha nem bánják, nem részletezném, miért tartom förtelmesnek a rajongást, aki hasonlóképpen vélekedik, úgy is tudja, a rajongónak meg nyilván hiába próbálnám magyarázni. A kérdés az, akkor miért készítette el Európa legnagyobb sportközvetítő csatornája ezt a bőszítő borzalmat. Nem reklámoz semmit, még önmagát sem, nem akar rám sózni semmit…

Na itt álljunk meg. Egy olyan médium, ami ilyen klipet csináltat és közvetít naponta megszámlálhatatlanul, nyilván nem értékelhető fel annyira, hogy bármilyen intellektuális okot vagy célt keressünk bármilyen megnyilvánulásában. De valami halvány derengésnek kellett lennie a megrendelő zsigereiben arról, hogy rásózni bármit, szagelszívót és politikai eszmét a rajongóra lehet legkönnyebben. Úgyhogy neveljünk rajongót abból is, aki még nem vette észre, milyen otthonosan érezheti magát a fogával mezt tépő, teniszütőt darabokra törő „sportolók” láttán majompofát vágva ordító előemberek tömegének akolmelegében.

A sportot már sikerült lerángatni az ádáz harc gyilkos indulatokat gerjesztő poklába, már a lányok is tátott szájjal sikoltoznak, a bornírt „sportriporter” szerint a futballista nem elveszi, lövi, fejeli vagy vezeti, hanem támadja a labdát, a hátvéd pedig „leütközi” a csatárt – jó, tudomásul vettem, úgynevezett küzdősportot már régen nem nézek, futballt is alig, de azzal egyelőre nem tudok megbékélni, hogy egy sportot közvetítő csatorna most már a nézőjét is bele akarja rángatni a saját rossz szagú szellemi posványába.

Amikor az apám elvitt a Vasasba bokszolni (mert a Papp is abban az egyesületben van, ott jók az edzők), először arra tanítottak meg, hogy mik a szabályok. Nem fejelünk, nem fogunk, nem ütünk alattomosan és így tovább. Amikor megnyertem az első serdülő bajnokságot, Ádler Zsigmond arra is megtanított, ha érzem az ellenfélen, hogy fél, mert látja, én vagyok az erősebb, ne akarjam mindenáron kiütni, mert az nem elegáns dolog, hogy az ember a kisebbet bántja. Ott a Vasasban természetesnek tekintettük, hogy civilt nem bántunk, igyekszünk elkerülni a verekedést, és ha minden kötél szakad, mielőtt odasózunk, figyelmeztetjük a támadót, rosszul járhat. (Szegény Tarnai hetedikben egymás után háromszor lökött neki a falnak. Arra határozottan emlékszem, hogy őt például előbb többször figyelmeztettem, de ő röhögve közölte, hogy gyávának tart, mert én csak akkor vagyok nagylegény, amikor a lányokhoz megyek föl a harmadikra.) Negyedikbe jártam, amikor fölkerültem a kosárlabda elitjébe, ott is először Páder János színe elé, aki azt mondta, azért hívott át a BHSE-ből, mert úgy látja, szeretek játszani. Ezt a tulajdonságomat tartsam is meg, ez nem háború, ez játék.

Papp Lászlónak és Greminger Jánosnak nem rajongói voltak, hanem közönsége. Amikor bokszoltam, Papp volt a mérce, amikor kosaraztam, Greminger. Sosem fogom megtudni, mit éreztem volna, ha sikerül olyanná lennem, amilyenek ők voltak, de mondom, szerettem volna. Azért közönségem nekem is volt. Belebetegedtem volna, ha azt hallom, hogy ezek rajongók.

Harc van, küzdelem és foggal-körömmel való védekezés, a csapatok csatát vívnak egymással az arénában. A mi miniszterelnökünk is háborúzik, szünet nélkül harcol, és most hallottam, hogy a hajdani szobatársa, aki valamiért az élet forrását jelentő folyadéknak nevezte (nem pontosan ezekkel a szavakkal) a miniszterelnököt, ugyancsak végigharcolta az egész életét. Hát persze, hogy ezeknek rajongók kellenek.

Utóirat a "Nemzeti szocializmusok"-hoz

Sokadszor mondom, de talán még mindig nem elég világos: a politikus elnevezésű kártevő irtandó, bármilyen eszközzel, mert amíg ki nem pusztítjuk, az emberiségnek nincs esélye az életben maradásra.

Nem Magyarországról beszélek. Ez a szerencsétlen vidék csak összesűríti, hangsúlyosabbá és egyben gusztustalanabbá teszi mindazokat a tulajdonságokat, amik láthatók szerte az atlanti térségben. Itt egy alapjában véve nevetséges, gurulósra hízott, végtelenül tehetségtelen kis figura próbálja eljátszani a nagyhatalmú despotát, de még ahhoz is stupid, hogy a köztörvényes bűneit leplezni tudja, ócskalelkű, primitív és gyáva, de – alig lóg ki a sorból.

Tessék alaposan körülnézni. A politikus mindenütt nagyhatalom, drága autókon jár, drága helyeken lakik, drága személyzet szolgálja ki, és mindezt ingyen kapja, mert a hülye emberiség azt hiszi, ez jár neki. Mármint a politikusnak.

Hadd üvöltsem bele ezredszer is a pusztába: személyzet! Ügyintéző szolgáló! Arra tartjuk, hogy vezesse a háztartást! Átlagos fizetés illeti meg ezért, ha tisztességesen képes viselkedni, valahol egy cselédszoba. Aztán ossza be a havi jövedelmét! Ne tessék azt mondani, hogy azért kell a magas jövedelem, mert ezzel megakadályozzuk a korrupciót! Neeem!!! Növeljük! A korrupció megakadályozására ott vannak a paragrafusok, a rendőrség, a bíróság, a börtön! Pontosan úgy, mint bármely más polgár ügyében. Nem kell a politikusnak többet elviselnie, csak annyit, mint bármely más állampolgárnak, de annyit igen! Nincs közszereplő, ez egy rémületes marhaság, mi a fenét kellene szerepelnie „köz” egy cselédnek?! Végezze a munkáját és ne szerepeljen, a fene sem kíváncsi rá, majd ha lopott, megjelenik az újságban a kis hírek között, hogy lecsukták.

Mi a nyavalyától van akkora hatalma például az amerikai elnöknek? Fehér Ház, elnöki különgép, Camp David meg ki tudja még, miféle baromi drága jelképekkel nyomasztják a szerencsétlen amerikai polgárt, ami mind arról szól, hogy az amerikai elnök isten előtt az első. Szolga. Szolga!!! A fene egye meg. Ügyintéző. Ráadásul – ha jobban belegondolnak – egy teljesen fölösleges hátramozdító, nincs ugyanis olyan ügy, amit el tudna intézni. Nem is alkalmas rá, amit eddig intézett, azzal főképp kárt okozott, elsősorban a dilettáns, bornírt hatalmának fitogtatásával (világháborúk, Korea, Vietnam, Irak, hogy csak a legkirívóbb 20. századiakat említsem). Ha valamivel kisebb méretekben is, ilyen az összes többi, ostoba, felfuvalkodott hólyag, elfertőződött, büdös kelés az emberiség testén.

Egyvalamit tudnak, istenre hivatkozni, életben tartani a vallást, az emberi történelem legförtelmesebb szokásrendszerét (félreértéseket kerülendő, nem a hitről beszélek, a vallásról), az égre mutogatni és imádkozni. Isten áldja Amerikát, mondja a mindenkori amerikai elnök és nem sül ki a szeme. A 21. században a gólt rúgó primitív emberfajta keresztet vet és az égre néz. Lehet őt kárhoztatni, mikor az amerikai elnök is ezt teszi?

Most majd egymásnak ugrasztják a világ különböző vallású részeit, a 16. századi vallásháborúk után megvívjuk a 21. századit, és abba belepusztul az emberiség.

Még ezzel a senkiházi falusi futballistával sem tudnak mit kezdeni, hogyan volna lehetséges elvárni tőlük a képességet egy feudális, a 18. században megragadt földrésznyi ország kezelésére? Nem beszélve a muszlimok százmillióiról. Az iszlám nem az a vallás, amiből az emberirtó terrorizmus fakadna, mondják az atlanti térségben, ezért aztán nem is jutnak el addig a felismerésig, miszerint ennek éppen az ellenkezője a valóság: „Ó próféta! Szállj harcba a hitetlenek és a képmutatók ellen és legyél kemény velük szemben! A gyehenna lesz a lakhelyük. Szörnyű sors!” – írja a Korán. A politikus félrenéz vagy lebombázza. Ennyire telik.

Mi meg csodálkozunk, hogy ilyen a világ.

Nemzeti szocializmusok

Azt olvastam, hogy Európában újra hatalomra kerülhet a nemzeti szocializmus. Hagyjuk most a gyáva, ostoba és körülményes mondatszerkesztést, beszéljünk a lényegről: egyre nagyobb tömegek lélegzik be kéjesen a fasiszta bűzt.

Nincs időm hosszú elemzésre (pedig jó volna, elég fontos téma), de egy-két mondattal jeleznem kell, nagy a baj. A világsajtó a tünetek egy részének leírásával (még csak nem is a kezelésével) van elfoglalva, még primitívebben és homályosabban, mint ahogyan a II. világháború kitörése előtt tette lényegében ugyanezt.

A helyzet hasonló, a háború kitörése elkerülhetetlennek látszik, megpróbálom felvázolni, miért van így, és mit kellene tenni, hogy ne legyen így.

A Föld civilizált részének az atlanti térséget tartjuk (azaz Európát és Észak-Amerikát), főképp mi, akik itt élünk, bizonyos okokból ide szokták még számítani Ausztráliát és Japánt is. Nem nagyon leegyszerűsítve ennek a kiválóságnak az eredője mindössze annyi, hogy ezekben a régiókban használják a legtöbb és legrafináltabb protézist, azaz a legtöbb gépi pótlást, az ügyetlen és sokféle funkcióra alkalmatlan emberi test feljavítására szolgáló szerkezetet. Néhányszáz kiváló elme olyan villámgyors technikai fejlődést indított el az úgynevezett legújabb korban, amit az ember mint lassan változó biológiai részek halmaza csak nehezen képes követni, a faj túlnyomó többsége meg teljesen képtelen a homo erectus szintjétől észrevehetően eltérő viselkedésformák elsajátítására.

Egy pár elvetemült, erkölcstelen tróger megérzett valamit ebből az ordító diszkrepanciából, és elkezdte kihasználni: a tömegtermelésre, azaz a bármilyen mennyiségű és formájú sokszorosításra lehetőséget adó masinériát bevetette a fent leírt állapot konzerválására és tovább silányítására. Minél sötétebb butaságban tartanak ugyanis minél nagyobb élőlénymasszát (embernek nehéz nevezni), annál nagyobb mennyiségű pénz összeharácsolása lesz lehetséges, ennek folytán mind korlátozhatatlanabb hatalommal szorítható le a mértani haladvány szerint növekvő csorda az állati létbe. Az a pár elvetemült, erkölcstelen tróger hihetetlen gyorsasággal kezdett osztódással szaporodni, ma kereskedőnek, politikusnak és bulvármédiának nevezzük az ivadékaikat.

Ezek a hajdan legalább gazemberségükkel kitűnő alakok lassan hozzábutultak az általuk lenézett tömegekhez, a butaságuk szintje már azonos, a színe más, ennek következtében nem értik, mi történik körülöttük, fogalmuk sincs, mit kellene tenni.

A nemzeti szocializmus hatalomra „kerülése” nem valamiféle folyamat, azt az a tehetetlen, szűklátókörű, puhagerincű konglomerátum teszi lehetővé, amelyik most irányítja az atlanti térséget. Amelyik nem képes felfogni például azt, hogy az európai ember mentális fejlettsége alig különbözik a mamutbőrbe öltözött ősemberétől – az a medvebőrbe öltözöttet nem bírta elviselni. Azóta lett például vallás és látunk másféle arcszínt, a modern, huszonegyedik századi ember az istenhite alapján érez gyilkos indulatot. Az európai emberre rá lehet kényszeríteni egy mecsetet és egy minaretet, de tízet már nem. Az európai emberrel el lehet hitetni egy ideig, hogy ő a legjobb a világon, és az általa fenntartott erőszakszervezetek neki adják a legnagyobb biztonságot, de elég hamar méregbe gurul, amikor azt tapasztalja, hogy ezek az erőszakszervezetek ugyanolyan rosszul működnek, mint minden egyéb, aminek a közelében politikus vagy kereskedő lelhető fel.

A jelenlegi (nem győzöm hangsúlyozni, ez csak egy a sok tünet közül) menekültügyben odáig sikerült eljutni, hogy másolni kezdik a primitív, arrogáns és értetlen, a prolitempó szintjén sötétlő "magyar modellt", mert a megoldással elkéstek. Pedig szóltak nekik, hogy ez be fog következni.

Az a néhányszáz ember, aki elindította a technikai civilizációt, most is megvan, de már régen hiába beszél. Szólt a 2001-ben bekövetkezett amerikai 9/11 előtt, szólt a 2008-as világválság előtt, a londoni merényletek előtt, legutóbb a párizsi előtt is – senki nem figyelt rá, akinek intézkednie kellett volna. Akinek intézkednie kellett volna, most utólag vívja a háborút, amit elvesztett, amit a világtörténelem minden ostoba figurája megtett már előtte, királyok, pápák, hadvezérek, politikusok. Az a néhányszáz ember most is szól vagy szólni fog, hogy az atlanti térséget vezérlő banda bele fogja vinni a világot a III. világháborúba, de valószínűleg hiába, mert ezek az emberek nagyon okosak ugyan, de azt nem tudják, hogyan lehetne elzavarni a politikusokat.

A politikának, hatalomnak nevezett adminisztrációk történetében egy ország eljutott arra a szintre, ahol már lehet valamit csinálni az emberré válás érdekében. Tanulmányozni és követni kellene a kanadai gyakorlatot. Nincs más lehetőség az emberiség fennmaradására.

Apu hod med be

Találtam egy felvételt a Youtube-on, gondoltam, megmutatom, teszek hozzá kis történetet is, nincs más, aki elmondhatná.

Volt egy kedvenc lemezem, az MHV adta ki (Magyar Hanglemezgyártó Vállalat), úgynevezett normállemez 78-as fordulaton lehetett lejátszani, nagy bunkó mélyszántást végző tűvel, amit minden lemezoldal után ki kellett volna dobni és újat csavarozni a helyébe, dehát kinek lett volna annyi pénze, addig nyúztam egy tűvel a szerencsétlen lemezeket, amíg zenei jel helyett már csak zörejeket produkáltak. Szép kék címkére (világoskék-sötétkék dizájn) feketével írták rá: Apu hod med be. Bilicsi Tivadar énekelt egy Éva nevű kislányról, akkor még nem tudtam, hogy Évike tényleg az ő kislánya, és hogy a zene végén az a hang tényleg Bilicsi Éváé. Egyelőre ott tartunk, hogy a hokedlire különböző lábosokat raktam, egy tonetszék támlájára bádogbögréket, a másik hokedlire ültem e szépen felépített dobszerelés mögé, és két fakanállal tettem hangsúlyossá a lemezen alig hallható ritmust (így utólag visszagondolva valószínűleg a Rádió tánczenekara adta a kíséretet, nyilván Polgár Tibor hangszerelésében, ő volt akkor a zenei vezető, többször találkoztam vele a 6-os stúdió előtt, amikor a gyerekkórusnak – abban énekeltem - szünetet adott Somogyi karmester úr). Nem lévén otthon két egyforma fakanál, elég nehéz volt rendesen tartani a ritmust, ezt én akkor nem vettem észre, csak évek múlva tudtam meg, milyen jó iskolát csináltam magamnak ezekkel a fakanalakkal, amikor a vizsgabizottság vezetője kiszedte belőlem, hogy miért olyan furcsa a kéztartásom: a rövidebb fakanál volt mindig a balkezemben, ezért azzal sokkal többet kellett dolgozni, így nekem könnyebben ment az egykezes pergetés (ezért kaptam A kategóriás működési engedélyt, pedig nekem a B is elég lett volna, nem akartam elit bárokban dolgozni). Egyszóval doboltam az Apu hod med be-re, és Bilicsi Tivadarról annyit tudtam, hogy ő Bruhaha Kelemen a Csinnbumm Cirkuszban és Ragueneau a Cyranóban. És hogy nagyon jól csinálja az Apu hod med be-t.

Aztán érettségi után elmentem egy évadra díszletező segédmunkásnak a Vígszínházba. Sok színészt ismertem régebbről, voltaképpen beleszülettem a színházi világba (Bajor Gizi volt a keresztanyám), néhány nap múlva mindenki tudta, hogy színházrendezőnek készülök, azért mentem díszítőnek (mindent akartam tudni a színházról). Bill bácsival csak ott a Vígben ismerkedtem össze (a szakma Billnek hívta), ott tudtam meg, hogy négy lánya van, hamarosan azt is, hogy a legidősebb velem egyidős és gyönyörű.

Egy nap próba után hazaérkezett, és én nyitottam ajtót, Liza néni (Bill bácsi felesége) a konyhából kiabált, hogy valamelyikünk engedje be a családfőt. Valamiért csak mi ketten voltunk Marival a lakásban, a többi lány nem tudom, hol lehetett. Bill bácsi először meghökkent, aztán megértette a helyzetet, még örült is, mert az a hír járta, hogy egy pécsi rendező vadászik Marira, a család nem szerette.

Na így kezdődött, hogy kicsit közelebb kerültem ahhoz a színészhez, aki civilnek (ez a nemszínész elnevezése a színi világban) legalább olyan kiváló volt, mint művésznek, pedig annak is a legnagyobbak között tartottam számon, még jóval a személyes ismeretségünk előtt. Így tudtam meg, hogy azért Éva a dalban szereplő kislány, mert Garai Imre Bill bácsinak írta a számot, meg még sok egyebet is erről a felvételről, de azok már nem fontosak, meg aztán sokmindent el is felejtettem.

Eltelt sok évtized. A Magyar Rádió 1600 munkavállalójának jelentős része remekül szórakozott Kopányi György nevű kollégám (isten nyugosztalja, már nem él, nagyszerű ember volt, remek rádiós) bonmot-ján, hogy ugyanis megszületett az unokám, és a zenei osztályon Bolba Lajos is hasonló nagyszülői örömök elé néz (mindketten idős szülők voltunk, és egy évben születtek a második gyerekeink, nekem fiú, Lajosnak lány).

Na szóval, találtam egy felvételt a Youtube-on. A Hot Jazz Band játssza az Apu hod med be-t, méghozzá úgy, hogy az Éva nevű kislány szövegét egy tényleg Éva nevű "kislány" énekeli, csak ő nem Bilicsi, hanem Bolba (ő az, aki a kisebbik fiammal egy évben született). Nagyon jól csinálják. Teljesen más, mint az eredeti, de nagyon jó. Már legalább háromszor végighallgattam.

Össze kellene állítani egy dobszerelést lábosokból. Az a baj, hogy nincs hokedlink.