Keresés ebben a blogban

2014. december 2., kedd

A Menon Clubhoz 7.

„Kopogtak. Sándor-Metternich az ajtóhoz ment, kinyitotta. Egy zöldegyenruhás rendőr állt az előszobában, a sisakját a hóna alatt tartva. A váll-lapján főhadnagyi rangjelzés. Barna haja lazán hátrafésülve, világosbarna szemében értelem, alig látható gúnnyal fényesítve. Legföljebb huszonöt éves lehet.

-      Schikaneder főhadnagy – mondta szinte csöndesen, egyáltalán nem pattogva, ahogyan egyenruhásnak kell jelentkeznie.
-      De ugye nem Straubingban született? – kérdezte Sándor-Metternich résre húzott szemmel.

A főhadnagy pihenj állásba lazult, és szélesen elmosolyodott.

-      De igen, uram.
-      Ez esetben egyelőre elnézem, hogy bizalmasan suttog jelentkezés helyett, és uramnak szólít. A pihenj testhelyzet vezénylés nélküli felvételéről nem is beszélve. Jöjjön beljebb.
-      Én meg elnézem önnek mindazt, amit ezentúl sérelmeznék, mert fennállásom huszonhat éve alatt még soha senki nem kérdezte meg tőlem, hogy Straubingban születtem-e. Csak Emanuel nagypapa volt csavargó természet, a család maradt ugyanott, évszázadok óta.
-      Nagypapa?
-      A nagypapám hívta úgy, hogy Emanuel nagypapa, mert neki még tényleg a nagypapája volt. Ő mutatta meg mindenkinek Mozart levelét, ami úgy kezdődik, hogy Emanuel, te csavargó. És van egy másik levél is a családi vitrinben, amit Born Ignác írt, de az már úgy kezdődik, hogy igen tisztelt Emanuel Schikaneder úr, azt híresztelik, ön rólam mintázta Sarastro alakját. Fogadja őszinte köszönetemet a megtisztelő, és így tovább. Pedig a nagypapám szerint Emanuel nagypapa nem is ismerte Born Ignácot.
-      A nagypapájának bizonyos szempontból igaza van, Mozart találkozott Bornnal a szabadkőműves páholyban, ő mutatta be őket egymásnak, és ő, mármint Mozart faragott bölcs és jóságos embert Sarastróból. Emanuel nagypapa mindenesetre a világtörténelem egyik legnagyobb alakja, mert nélküle nem volna Varázsfuvola, a Varázsfuvola nélkül meg… na mindegy. Miért jött?”

Emanuel Schikaneder írta a Varázsfuvola szövegkönyvét – persze, hogy tudták, csak a rend kedvéért mondom. Ő vette rá Mozartot, hogy létrehozza a világtörténelem legcsodálatosabb művét (ezt én a szó szoros értelmében gondolom), és a bemutatón ő játszotta Papagenót. Öt évvel idősebb volt Mozartnál, Haydnt pedig azért nem követte a Wiener Sängerknaben szólistájaként, mert Regensburg közelebb van Straubinghoz, mint Bécs, Schikaneder ezért az ottani iskola kórusában énekelt, a kortársak szerint legalább olyan gyönyörűen, mint a nála 19 évvel idősebb Haydn annak idején Bécsben. Ugyancsak a kortársak szerint remekül klarinétozott, és rafinált színházcsinálóként ismerték II. József udvarában.

1970-ben, a Salzburgi Ünnepi játékok 50 éves jubileumán a Großes Festspielhaus-ban láttam azt a Varázsfuvolát, amit nálam nem lehet felülmúlni. Ennek az „értékítéletnek” vannak abszolút önös indokai (életemben először kaptam útlevelet, erre a fantasztikus évfordulóra Magyarországról egyetlen zenekritikus kapott hivatalos meghívót, az én voltam meg ilyesmi), de egy momentum objektíve is védhető: Hermann Prey Papagenója. Felelősségem tudatában állítom, hozzá hasonló hang, muzikalitás, énekesi és színészi tehetség nem volt és nem is lesz többé. Arról az előadásról nem készült képfelvétel, de találtam egy genfi Varázsfuvolát, rossz a minősége, de nézhető és főképp hallgatható.


Emanuel Schikaneder a színpad szélére könyökölve hallgatta volna, hogy aztán összefoglalja a véleményét: sem ő, sem Mozart nem gondolta, Papagenót így is el lehet énekelni.