Keresés ebben a blogban

2013. június 29., szombat

Nő és férfi viszonyáról

Nő lehet Párizs polgármestere. Ez a hír.
Jó.
És?
Ez miért hír? Így, hogy lehet Párizs polgármestere. Ó irgalom atyja ne hagyj el, egy nő lesz a legfőbb elöljáró egy akkora városban, mint amekkora a francia főváros.

Nem olyan ez a mondat? Ha jóindulatú vagyok, kellemes meglepetést üzen ennek a hírnek a megfogalmazása, ha kevésbé vagyok derűlátó, akkor meghökkenést. Hogy ugyanis tetszett már ilyet hallani? Nahát. Egy .

2013. június 28., péntek

Jelentkezők 5.


Annak idején, amikor munkáshatalom és proletárdiktatúra volt a neve a politikusok játékszerének, egyfolytában nem értettem, miért nem mondja a mérnök, a fizikus, az orvos, a szociológus, a közgazdász, hogy csak rajta, elvtársak, de nélkülünk. Tiétek a hatalom és a diktatúra, csináljatok hozzá gépeket, járműveket, hidakat, épületeket, iskolákat, bár tartunk tőle, a hatalom és a diktatúra mint eszköz ehhez kevés lesz, tudás volna szükséges.

2013. június 26., szerda

Jelentkezők 4.

Kornai


A megoldást az ország egyik legkiválóbb elméje kínálja, Kornai János (a képen), akire (éppen a dolog természetéből fakadóan) a magyar demokrácia, a népfelség által választott vezetőség sosem tartott igényt. Növekvő derűvel olvastam Hol a határ a független közgazdasági elemzés és az aktív politikai tevékenység között? című írását. Ebben leszögezi, hogy amiről ő most itt beszél, az természetesen politikai döntést kívánó kérdések sorozata. Aztán pontról pontra bizonyítja, mennyire nincs keresnivalója a politikának az emberiség életében. Ez persze politikai döntést kíván – mondja, aztán leírja, milyen érvek alapján milyen döntéssorozat kívánatos, amely érvek pontos, matematikai alapokra épített, szakszerű levezetései a feltett kérdésre adható válaszoknak, azaz ezeknek a levezetéseknek semmi közük sincs a politikához. Pontosabban a politikának nincs köze a Kornai-féle mentalitáshoz.

2013. június 23., vasárnap

Jelentkezők 3. HÁROM ALAPVETŐ TÉVEDÉS

2. A demokrácia

Azt írtam föntebb, hogy az emberi történelem viszontagságai évezredek óta három tévedésből fakadnak, ezek közül az egyik a politikus. A másik a demokrácia (démosz – köznép, község, közösség; kratein – uralkodni), azaz a köznép uralma. Szép kövéreket szoktunk mosolyogni azon a (Churchillnek tulajdonított) mondáson, hogy a demokrácia rossz rendszer, de még nem találtak ki jobbat. Ebből annyi igaz, hogy rossz rendszer, (a diktatúrát kivéve) a lehető legrosszabb.

2013. június 22., szombat

Jelentkezők 2. HÁROM ALAPVETŐ TÉVEDÉS

1. A politikus

Az emberi történelem viszontagságai évezredek óta három tévedésből fakadnak, ezek közül az egyik egy nemlétezhető szubsztancia, a politikus folytatólagosan elkövetett létezővé galvanizálása.

Ezeknek az embereknek a viselkedését vizsgálva rájöttem, hogyan keletkezett a politikus. Nem arra, mi szükség van rá, csak arra, hogyan született az első politikus.

2013. június 18., kedd

Jelentkezők 1.

Sokan föltették már a kérdést, mi az, hogy politikai döntés. Sokan képesek ezt a kérdést komolyan venni, és halálkomolyan válaszolni rá, holott a kifejezés az első pillanatban komolytalan.

A nyelvészek egybehangzó állítása szerint a politika a görög polisz szóból származik, annak az eredeti jelentése pedig vár, ebből lesz a váras, azaz olyan település, amelynek közepén vár áll, ahová a köré települt várasi lakosok adott esetben be tudnak menekülni (l. Egri csillagok). Ahogyan a poliszból (vár-váras) lett a politika (várasi-városi ügyek, dolgok), úgy kapjuk meg a szó magyar jelentését, a városi dolgokat.

2013. június 16., vasárnap

INVOKÁCIÓ - azaz megidézése egykori hallgatóknak (és reménybeli újaknak)

Megvannak még? Mivel telnek napjaik? Ha van kedvük hozzá folytassuk ott, ahol abbahagytuk. A Rádióba levelet írtak, én igyekeztem válaszolni, itt most nem kell postára menni (joreggelteuropa@gmail.com).
A rádióban azt mondtam, a magunk módján szólunk zenéről, életről, emberekről, eseményekről, ez most egyes szám első személyre módosul. A magam módján, egyedül „beszélek” mindarról, amiről korábban, igaz, egyelőre csak írásban, de itt is tudok mutatni zenét, sőt képet is, aztán majd meglátjuk, ha velem tartanak.