Keresés ebben a blogban

2013. augusztus 29., csütörtök

Émelygés 2.

Az milyen, amikor egy pitiáner tolvaj elkezd százmilliókat lopni? De közben marad ugyanolyan pitiáner, amilyennek született. Csak a körülmények változtak meg. Kiderült, hogy a pitiáner tolvajt adó környezet, az idők során nagy sebességgel táguló környezet pontosan az ilyen pitiáner tolvajt szereti. Mit szereti, rajong érte. Hogy lám, mennyire fölvitte az isten a dolgát, pedig pontosan olyan primitív körülmények közül jött, amilyenekben mi élünk, maradt is olyan egyszerű gondolkodású, szűkagyú, buta ember, amilyennek született (a környezete ezt így nem tudja róla, de azért érti meg és azért szereti, mert ilyen maradt), és mégis mire vitte, már százmilliókat lop, hát nem csodaszép az élet, csak akarni kell, és mi is lophatunk büntetlenül százmilliókat, kaparj kurta.

2013. augusztus 27., kedd

Émelygés

Azt mondta egy alak, egy államtitkárnak titulált majomszabású, hogy a gyerekeknek azért kell délutánig az iskolában lenniük, mert akkor nem csavarognak. Rendőr is azért van az iskolában. Hogy az a sok rohadt bűnöző, akiről én csak hiszem, az én gyerekem, unokám, mert én csak egy naiv vagyok, mert az valójában egy minimum potenciális, de inkább már kialakult börtönbe való utolsó tróger, szóval hogy nem lehet elég korán megérttetni vele, ő bűnöző, de ha jól viseli magát, cáratyuska majd megbocsát. És akkor majd rendes alattvaló lesz belőle.

 
Értem én. Nem lehet elég korán kezdeni a megalázást és megfélemlítést.

 
De ennyire durván, ennyire nyilvánvalóan, ahogyan még Rákosi pajtás (a kisúttörők, a kéknyakkendősök így hívták azt az országvezért, aki azért tanulhatott volna ettől a mostanitól… na ezt hagyjuk), egyszóval ezt még Rákosi sem merte. A kicsiket békén hagyta. Meg is bukott…

 
Émelygek. Mindig azt hiszem, lejjebb már nincs. Pedig van. Most értük el.

 
Azaz még nem egészen.

 
Börtönőröket a bölcsődékbe!

2013. augusztus 15., csütörtök

Mánia 2.

Az Országos Sajtószolgálat közleményeként jelent meg ez a mondat:

„Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség szerint Karas Mónika egyaránt alkalmatlan az NMHH és a Médiatanács vezetésére is, és felszólítja a Áder Jánost, hogy az elnöki pozícióra egy, a szakértők által támogatott elnököt nevezzen ki.”

Eszerint van olyan, aki alkalmas? Mire? Most néztem meg a Neten, mi az NMHH, mert nem bírom megjegyezni: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Most hagyjuk a „nemzeti”-t, amiből nekem már a Rákosi-rendszerben nagyon elegem volt, pedig azok józanul és belátón használták ezt a jobb sorsra érdemes szót a jelenlegi kurzushoz képest. Hagyjuk azt is, mi a fene az a „média- és hírközlési”, mi az a különbség, amiért a kettőt egy „és”-sel külön kell választani, maradjunk a „hatóság” szónál.

Tetszik tudni, mi a hatóság? Ideírom az Értelmező Szótárból: „Ált. az államhatalmat, ill. ennek egy részét képviselő és gyakorló hivatalos, törvényes szerv, intézmény (testület v. személy), amelynek meghatározott közigazgatási, bírói, katonai stb. területen, ill. ügyekben önálló jogköre, hatásköre, rendelkezési joga van.” Hatalom. Ez a lényeg. A hatóság a hatalmat képviseli, mindkettő a „hat” igéből származik. A hatalom pedig „rendelkezik”, mert „hatásköre” van, és bár az Értelmező Szótár nem tartotta szükségesnek külön kiemelni (talán mert értelemszerű), büntető joga is van.

2013. augusztus 13., kedd

Mánia

Az MSZMP Politikai Bizottságának akarata a Rádió és a Televízió fölötti parancsuralom megszerzésére érthető törekvés volt, minden diktatúra elemi érdeke, hogy a hírharsonák az ő dicsőségét zengjék. (A Magyar Televízióra nézvést van valami megtisztelő abban, hogy a jelenünk nagy hatalmas kétharmados pártja által inspirált rohamosztagok mindenáron a Szabadság téri épületbe akartak betörni még akkor, amikor /látszólag/ a nagy hatalmas ellenzékben volt, azon a szeptember 18-án, holott csak hátra kellett volna fordulniuk, ott drukkolt nekik az ő eszméik szétkürtölésére szakosodott tv „riportere” – elképzelhető-e alkalmasabb médium követeléseik beolvasására? És mégis a Magyar Televízió kellett. Másfelől van valami riasztó is abban a hisztérikus vágyakozásban, amellyel jelenünk nagy hatalmas kétharmados pártja mindenáron az állami hírharsonákat akarta elfoglalni újra, ahogyan tette már egyszer. Persze igaz, az MSZMP politikai hagyományainak legkövetkezetesebb őrzőitől és folytatóitól nem is várható más, legyen minden állami, kórházak, egyetemek, gáz-villany-víz és autópályák, gyógyszert a gyógyszertárból, cipőt a cipőboltból, az Első Titkár – vagy mi most a titulusa – majd bemondja a rádióba meg a televízióba, a nép meg tartozik engedelmesen örvendezni.)

2013. augusztus 6., kedd

A butaságról - alfajelmélet 2.

Képzeljenek el egy fát, ez már több helyen is bevált mint szemléltető ábra. A vastag, masszív törzs a butaság, belőle indulnak el az ágak, azokból a gallyak.

A fa gyökérzete a butaság társadalmi és topológiai helyzetét jelenti.

Mielőtt a legutóbb ígért írást idetenném (a biológia tanárnő tíz évvel ezelőtti ismertetőjét a fajelméletről), rögzítsünk egy alapvető tételt: a butaság törzséből elágazó jónéhány mellékág, levél és hajtás látszólag sokkal súlyosabb fogalmat hordoz, mint a butaság. Népirtás, országvesztés, rablás, beteges és kártékony, pusztító hazudozás és egyéb gazemberségek – ezek mind a butaságból erednek. Ezek közül egyik sem jellemző egyidőben az egész emberiségre, szerte a földkerekségen, de ezek mindenütt előforduló förtelmek, más-más időben és más-más helyeken. Az egyetlen, egyidőben, folyamatosan, mindenütt jelenlévő emberi tulajdonság, az összes rossz eredője az összes járványnál is pusztítóbb butaság, ami azért borzalmas, mert nincs ellenszere. Azaz van, de ennek az ellenszernek az alkalmazása tömegméretekben megoldhatatlan, ha elterjedne is, sok évtizedbe telne, amíg az első, csekély eredmény kimutatható lenne. Ezt az ellenszert különben már régen feltalálták, ám még ma is csak kevés helyen alkalmazzák, viszonylag alacsony hatásfokkal. Az ellenszer neve oktatás.

2013. augusztus 4., vasárnap

A butaságról - alfajelmélet

Találtam egy írást a hajdani jegyzeteim között, egy idézetet. Restellem, de már nem emlékszem a biológia tanárnő nevére, aki ezt a szöveget beküldte nekem a Rádióba (már abban sem vagyok bizonyos, hogy ő maga küldte vagy egy másik hallgató hívta rá föl a figyelmemet), most elolvastam, és valamiért úgy gondolom, közzé kell tennem, ha ez a jelen nyilvánosság a töredéke is a hajdani hallgatótáboromnak.

A múltkor a butaságról kezdtem beszélni, most folytatom. Úgy vélem, nem árt, ha azok is elmélyednek ebben a tárgyban, akik ilyesmiket olvasnak, azaz nem a butaság reménytelen homályában élnek. Azt nem tudom, miért volna ez hasznos, tenni ugyanis nem sokat tudunk… na mindegy. Azért megpróbálom felvázolni és rendszerezni a butaság természetrajzát, annál is inkább, mert a fogalom tisztázása segíthet a diagnózis felállításában.

Mindenekelőtt egy axiómaszerű tétel: az egyes foglalkozási ágakban dolgozóknak nem egészen 1 (egy) százaléka felel meg teljes terjedelmében a kívánalmaknak, azaz foglalkozásonként kevesebb, mint egy század a kiválók aránya.

2013. augusztus 1., csütörtök

A hazafiságról

Három éve annyira lengetik itt a piros-fehér-zöld lobogót, miközben 500 év óta először senki sem akarta kitépni a kezünkből, annyira tele van az ország vezetés szája – és nyilván csak az – a nagy löttyös hazafisággal, akkorákat döng a mindenki mást lenéző, fensőbbséges szittyadiadal, hogy úgy gondoltam, nekem nincs, és nem is egyhamar lesz ezügyben mondanivalóm. Most mégis van.

Azt írta egy jó angol újság, hogy gyermeteg a politikai osztályunk. Itthon annyira nem foglalkoznak ezzel a lappal, nekem is véletlenül került a kezembe, de éppen azért találtam szörnyűnek, mert nem gazdasági újság, és a politikával is alig törődik. Eddig – úgy tudom – nem írt Magyarországról. Olyan igazi angol, amilyenek a klubjaik, a finom anyagból készült öltönyeik, és a falusi utcáik.

Meg amilyen az ismerősöm mesélte történet: egy közlekedési lámpánál a második helyen álló autós kiszállt, midőn a lámpa harmadszor váltott zöldre, ám az előtte álló kocsi még mindig nem indult el, a vezető ülés mellé lépett, és azt kérdezte, asszonyom, ön a zöldnek melyik árnyalatára vár. A jó angol újság nem azt írta, hogy egy neveletlen, rosszmodorú, agresszív és vérig sértődött társaság akkora zajt csap, hogy az ember a saját hangját sem hallja, hanem hogy éretlen a magyar politikai osztály.