Keresés ebben a blogban

2017. június 16., péntek

Párizs

Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,
S gyászos koporsóba döntő vas-igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!

Ezt egy 26 éves ember írta 1789-ben. Batsányi János a neve. Valamikor tanították az iskolában, nem tudom, most ez hogyan van, úgy vélem, a napi testnevelés, a hazafias célba lövés meg a hittan mellett Batsányi már nem fontos. De ha különben az volna is, egy ilyen vers nem kerülhet a szépreményű magyar tanulóifjúság elé. Mi hív jobbágyok még a végén észrevennénk, kik a mi felszentelt hóhérink. Habár nagy baj abból sem lenne, ezek a nyavalyás tömeggyilkosok meg arra végképp képtelenek, hogy sorsukat előre nézzék.
Nem is azért tettem ide ezt a verset, hogy megint egyszer vigaszt nyújtsak, el fognak ezek takarodni, mint a történelem során minden ezekhez hasonló nyavalyás, hanem azért, hogy szóljak, megint Párizsra kellene figyelni. Még nem az történt, ami majd (talán nem is olyan sokára) be fog következni, hogy az emberiség egyik legkártékonyabb képződménye, a politika kimúljon torzszülötteivel, a politikusokkal együtt, de a franciák közelítenek az ideális állapothoz: buktak a "hagyományos pártok".
Sokszor mondtam már, a fiatalság puszta ténye nem elég ahhoz, hogy jóféle változásokat hozzon például egy Momentum szerű csoportosulás, különösen a párttá alakulás volt aggasztó. De ha csak odáig jutnak, ameddig Macron Párizsban, az már jó. Ezt a gyűlöletkupacot, a csúti tömeggyilkos gazembert más bizonyosan nem fogja tudni a megfelelő helyre juttatni, a napról napra tovább butuló, az első pillanattól fogva összevissza hazudozó szegedi tejbetök végképp nem.
Azt is számtalanszor elmondtam, mire használhatók az öregek. Itt egyelőre nincs semmi keresnivalójuk. Legföljebb arra szorítkozhat néhány hozzám hasonló, hogy biztassa az ifjúságot, nem föladni.

P.S.: Majd' elfelejtettem. tavaly márciusban írtam egy lányról, azt most idemásolom. Csak azért, mert szerintem ő nem fog jelentkezni. Ha a Momentum vezérei képesek nem féltékenynek lenni, ha akarnak valami nagyon hatásosat, ha elhiszik nekem, hogy a történelem "megcsinált" figurái sosem értek fel a természetükből adódóan nagyokhoz, akkor sürgősen megkeresik ezt a lányt.




Kell valaki, akivel választásokat lehet nyerni? Kell miniszterelnök-jelölt? Persze, hogy kell, amíg az emberiség rá nem jön, hogy a politika az emberré válás gátja.
Itt van ez a lány. Régen mondom, Magyarországon hitele csak egy fiatalnak lehet, egy nőnek, akinek sosem volt köze a politikához.
Mire tetszik még várni? Vagy Kövesdi Veronika fogja elzavarni a hordóhasú bimbasit vagy senki. (Egy lányt már ajánlottam, nem kellett, mennyi időnek kell még eltelnie, amíg rájönnek a politikus urak, hogy kívül tágasabb?)

2017. június 12., hétfő

Albérlet

A luxusalbérleteket is elkapkodják

Ez egy újságcikk címe.
Még egyszer - utoljára - az albérlet fogalmáról, a fene egye meg a gondolkodni rest író embert.
A lakásokban (ritkábban házakban) lakók két nagy csoportra oszthatók, úgymint tulajdonosokra és bérlőkre. A létező szocializmusban a városi lakásokban alig volt más, mint bérlő, az úgynevezett öröklakás (azaz a tulajdon) csak 1957. után kezdett elfogadottá válni, mert mint tudjuk, a magántulajdon lopás. A városi lakások (tanácsi tulajdonú volt mindegyik) bérlői három csoportra oszthatók: fő-, társ- és albérlőkre. Főbérlő volt az, akinek a tanács kiutalta a lakást. Ha azt a lakást az elvtársak  túl nagynak találták, akkor még valakiknek kiutalták, ezzel automatikusan megszűnt a főbérlő fogalma, lett két (vagy több) társbérlő, általában közös WC- és (ha volt) fürdőszoba használattal. A főbérlő saját hatáskörében befogadhatott albérlőt egy lehetőleg külön bejáratú (cseléd) szobába. Én laktam olyan lakásban is, ahová előbb társbérlőt telepített be a tanács, majd lett egy albérlő is (arra nem emlékszem, azt ki és hogyan fogadta be).
Tehát. Még egyszer, hogy az "újságírók" is értsék: "al" bérlő akkor lehet valaki, ha van egy "fő" is. Az esetleg lehet kérdés, a cselédszobában lakik-e, miközben a főbérlő él a lakás többi helyiségében, vagy az egész lakásban egyedül van, mert a főbérlő máshol lakik - bár azt hiszem, ez jogi problémákat is fölvet, nem tudom, lehet-e valakinek több bérleménye, esetleg tulajdona és bérleménye, de ez végülis mindegy. A lényeg az előbbi mondatban van: albérelni csak bérlőtől lehet.
A jelen tulajdonviszonyok úgyszólván kizárják ezt a formát. A lakást bérli a lakás tulajdonosától és nem bérlőjétől az, akit a magyar sajtó rendszeresen lealbérlőz, azaz bérlők vannak, nem albérlők. A címben szereplő baromság már csak azért is mulatságos, mert az albérlő például összecsinálhatta magát, ha a főbérlő vécén volt, és jó esetben délután készíthetett magának egy rántottát, amikor éppen senki nem főzött. Az ilyen körülmények és a luxus mintha nem férnének össze.
Jut eszembe, volt még egy kínzási variációja a "kommunizmusnak": a szárszói házunkba betelepítettek egy családot. Ez azért nevezhető sajátosnak és a "rendestől" eltérőnek, mert a ház a miénk volt, de a szárszói tanács túl nagynak találta, úgy ítélte meg, hogy elférnek ott többen is. A betelepítetteket anyám "lakóknak" nevezte. Ennél jobb definíciót ma sem tudok, mert nem mi fogadtuk be őket, tehát nem albérlők, nem is bérelték a szobáikat, mert nem fizettek érte - egyszóval ők voltak a lakók.
A lényeg az, hogy legalább 27 éve az albérlő fogalma egyáltalán nem használható, de ha még netán létezik is olyan "önkormányzati" bérlakás, amiben van albérlő a cselédszobában, a tulajdonostól bérelt lakás nem albérlet.
Ígérem, ahogyan a futballról nem írok soha többé, úgy erről sem. Tudom ugyanis, hogy semmi értelme.

2017. június 10., szombat

Választási fellépés

"Orbán Viktor miniszterelnök utasította a belügyminisztert, hogy a jobbikos Zagyva György Gyula gyalázatos antiszemita fenyegetőzése kapcsán a törvény teljes szigorával lépjen fel" - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke szombaton az MTI-vel.


Ezt olvastam az előbb. Eltűnődtem. Nem azon, miért akar a miniszterelnök lesújtani a törvény teljes szigorával az antiszemitizmusra, mert az nyilvánvaló. Nem-nem, nem azért, mert zsidózni csak neki szabad, hanem mert így most kis bosszút lehet állni a másik náci párton. Piszkos kis bosszút és ráadásul nagyon ostobát is, minthogy ezzel nem vesz el egyetlen szavazót sem, viszont valószínűleg veszít, mert ezzel az intézkedéssel néhány lopva körülnéző szalonzsidózót is átlök a fröcsögőkhöz - dehát az anticipációs képességnek ez a foka már csak egy általános iskola hat osztályát elvégzett gyerektől várható el, a magyar miniszterelnök szintje azért ennél lényegesen alacsonyabban van.
Azon tűnődtem, hogy abban az összeállításban, amit Gulyás Márton készített (és ami miatt a két, még a miniszterelnöknél is egyszerűbb gondolkodású alak egymásnak ugrott), én szerepeltettem volna-e azokat a keretlegényeket, akiket annak idején az SA-ba nem vettek volna fel alulképzettség miatt, de a magyar parlamentben fel sem tűnnek a többi tömeggyilkos között. Hogy ettől meggyőzőbb lett-e a képes proklamáció? Talán nem. Az ember nem mutatkozik effajta kétlábúakkal egy helyen. Bizonyos foglalkozásokban ez az izoláció persze lehetetlen, orvosnak például kezelnie kell az ilyen lények sebesülését, de mondjuk egy szimpla bűnöző, aki legföljebb egy-két embert ölt csak meg, bizonyára undorral fordulna el, ha felkérnék egy filmben való közös fellépésre.
Vajon Gálvölgyinek, Hajósnak és a többieknek szóltak, ott lesz a miépes gerincbajnok is, aki hajdan a Magyar Rádió sportosztályán járkált, és nem látszott rajta, hogy valami baja volna a létező szocializmussal, most meg talán nem ülne le sörözni az olyanokkal, mint amilyen például én vagyok? Pedig akkor erősen balra állt tőlem, amennyiben rólam lehetett tudni, hogy ellensége vagyok annak a rendszernek, róla meg nem. Akkor olyan alkalmazkodó volt. Igaz, most is az. Akkor a szovjet rendszerhez kellett hűnek és törleszkedőnek lenni, most meg a náci eszmék divatoznak. Nem tett ő mást, mint amit ennek a jellemtelen népnek a több millió tagja, köztük a jelenlegi miniszterelnök. Akkor KISz, most a fidesz. Kommunista Ifjúsági Szövetség, ha valaki nem emlékezne, így hívták, ez volt az egyetlen nagyobb szervezet, ami büszkén viselte címében a "kommunista" jelzőt. Ennek a titkáraként fejtett ki jelentős politikai tevékenységet a csúti futballista, majd a Fasiszta Ifjak Demokratikus Szövetségében folytatta (sokan pálfordulásról beszélnek - ugyan kérem, semmi lényegi különbség nincs a kettő között, legfeljebb annyi, hogy a KISz-ben nem lehetett lopni, mert nem volt mit, és nem lehetett gyerekeket éheztetni meg még gyilkolni sem, dehát kell lennie valamilyen fejlődésnek).
Egyszóval ettől a választási rendszerről szóló kiáltványtól nekem inkább a gyomrom fordult fel. Nem is válthatott ki mást, mint ami lett belőle, a megszokott, fenekedő zsidózást.
Egyelőre.



2017. június 7., szerda

Az emberi jogokról

"Néhány dolgot tudok mondani: Hosszabb börtönbüntetéseket fogunk kiszabni terrorizmus miatt. Megkönnyítjük a terror-gyanúsítottak kitoloncolását. És korlátozzuk a terror-gyanúsítottak szabadságát és mozgását. Ha az emberi jogi törvények ebben megakadályoznak minket, akkor megváltoztatjuk ezeket a törvényeket" - mondta May.


Na! Ez már valami. Nem sok, de egy felismerés kezdete. Hogy ugyanis meg kell változtatni a törvényeket. Azért csak a kezdet, mert az angol miniszterelnök még mindig nem érti: a hosszabb börtönbüntetésekkel meg a kitoloncolásokkal nem ér el semmit, ahogyan a terror gyanúsítottak szabadságának és mozgásának korlátozásával sem.
Két okból fogom most magamat ismételni. Egyrészt mert nem tudom megmondani, hol olvashatnának erről bármit - nem vagyok olyan nagyképű, hogy magamnak tulajdonítsam a jogi eljárás szükségességének felfedezését és leírását, nyilván sokan rájöttek már, csak én még nem olvastam sehol. Másrészt ha mégis tőlem származik a javaslat, akkor ezen a blogon keresztül valahogyan jusson el végre olyan fórumokra, ahol tenni is tudnak valamit. Mert hogy tenni kell, az nem kérdés. Íme:


A bűnhődés (a bűn ellentételezése) hatástalan ostobaságok halmaza a civilizált világ jogalkalmazásában. A büntetés az esetek legnagyobb részében nem áll arányban a bűnnel. A római jog, a Függetlenségi Nyilatkozat, a Code Napoleon és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata sem tud mit kezdeni a bűnnel, mert képtelen beismerni, hogy a törvények által meghatározott jogok körültekintő tökéletessége hajítófát nem ér a szankciók hasonlóképpen tökéletes taglalása nélkül. A nürnbergi per nem véletlenül a jogtörténet legtöbbet emlegetett, legnagyobbra tartott eseménye: talán az egyetlen a világtörténelemben, ahol legalább megkísérelték deklarálni a jónak az erőszak által felmutatott fölényét a rosszal szemben. (A Nürnberget megelőző világháború lefolyását és kimenetelét ugye nem kell taglalnom? Ugye tudják, mi lett a következménye Eden ostoba politikájának?)
Erőszakra csak erőszak lehet a válasz, illeszkedően és hatásosan megválasztott és hasonlóképpen, de mindenekelőtt időben végrehajtott erőszak.

Az alapvető tévedés az emberi jogok alkalmazásában van. Az egyszerűség kedvéért hadd tegyek ide még néhány sort a fentebb idézett bejegyzésből:

...a (norvég) náci tömeggyilkos kimosakodva, öltönyben, nyakkendőben, karlendítéssel kéri számon az emberi jogait. Tetszik csodálkozni, hogy az egyszerű, tanulatlan polgár visszaköveteli a halálbüntetést? Ilyen képekkel, ilyen ítéletekkel, a gaztetteknek ilyen következményeivel nem lehet megmagyarázni a magyar miniszterelnök szellemi színvonalán élő, egyszerű embernek azt a különben igazolható igazságot, hogy a halál nem büntetés. Így nem lehet érthetővé tenni, hogy a halálbüntetés eltörlését nem az általános emberi jogok alkalmazása indokolja. Egy tömeggyilkos, amilyen például a norvég náci kiiratkozott ugyanis az emberi fajból, ezzel együtt az embernek járó jogok sem érvényesek rá többé, ezt jó volna végre megérteni. A halálbüntetést azért kellett eltörölni, mert valahogyan rá kell kényszeríteni a büntetőjogot a megfelelő retorziók kitalálására. Hogy összeállítsák és megszövegezzék azt a büntetési módot, ami valóban elrettentő lehet. A halál és az életfogytiglan nem az.
A jogalkalmazók évszázadok óta kényelmesen hátradőlve szemlélik a dühöngő erőszakot, mert azt hiszik, a jogalkotók már mindent megtettek, ami megtehető volt, ennél tovább nincs, mert az erőszak erőszakot szül.

Érthető? A halálbüntetést részben (nagy részben) az emberi jogokra való hivatkozással törölték el, és nem azért, amit én mondok, hogy a halál nem büntetés. (A fent említett nürnbergi pernek ez volt az egyetlen hibája: az akasztás megváltás volt a felakasztott náciknak, mint ahogyan az életfogytiglan is Hess-nek. A per maga volt a jogalkalmazási tökély, a büntetések viszont pehelykönnyűek a bűnök súlyához viszonyítva.)
Hogyan volna alkalmazható az emberjogi törvény valakire, aki a tettének pillanatában megszűnt az emberi fajhoz tartozni? Vigyázat, nem állattá vált, az embernek az nem ellentéte. Nem tudom, miképpen kell nevezni például a tárgyalt londoni merénylőket vagy a norvég tömeggyilkost, elnevezést könnyű találni, dehát nem is fontos, a lényeg az, hogy az effajta bűn elkövetője megszűnt természetes személynek lenni. A tett elkövetése utáni másodperctől kezdve nincsenek jogai. Innen indul a bírósági tárgyalás. Amire azért van szükség, mert nem zárható ki a tévedés lehetősége, amíg be nem bizonyosodott a vád (ez is szempont volt a halálbüntetés eltörlésekor). De ha bebizonyosodott, akkor az emberi jogok alkalmazásának lehetősége megszűnt.
Ne higgyék, hogy a büntetéseknek a kínzás volna az alapja. Testi kínzásokra gondolok. Nem. A büntető ember volta miatt nem. Dehát a halálon és a véres csonkításokon kívül vannak még változatok, amik alkalmasak arra, hogy elrettentsenek.
Még egyszer, hogy világos legyen: amíg a büntető szankciók aránytalanul súlytalanabbak az elkövetett bűnöknél, amíg az öngyilkos merénylő boldogan robbantja fel magát az üdvözülés meggyőződésével, mert még senkinek nem jutott eszébe tájékoztatni arról, hogy életben maradt környezete (család, barátok, szomszédok, bárki ismerős) fog bűnhődni helyette itt a földön, addig semmi remény nincs az ilyen és ehhez hasonló bűnök megelőzésére.
Az emberi jogok máshol irányadók. Ott például, ahonnan a csúti gazember elveszi ezeket a jogokat. Miáltal már ő is régen kiiratkozott az emberi jogok hatálya alól.


2017. június 4., vasárnap

Ünnepelünk

Ma van a nemzeti összetartozás napja. Nem szeretném ezt a napot sem ünnepként, sem megemlékezésként számon tartani. Elsősorban azért nem, mert nagyon nem szeretnék nemzetileg összetartozni. Semmi módon. Háború és természeti katasztrófa esetén szoktunk vágyat érezni az összetartozásra. Meg olyankor, amikor valaki ránk ül, és megmondja, mit kell tenni, ha pedig nem tesszük, akkor annak kellemetlen következményei lesznek, úgymint börtön, koncentrációs- vagy "munka"tábor, illetve halál. Kínzással egybekötve vagy csak úgy. A létező szocializmus idején lehetett érezni ilyen összetartozásfélét. A közös ellenség tartott össze. Úgy ahogy. Olyan nagyon azért nem, ez az ország mindig alkalmatlan volt az összetartozás kinyilvánítására. A közös hőzöngés, az megy egy ideig, például Trianonnal azt ki lehet váltani, de mint tudjuk, abból soha nem lesz semmi, legföljebb jó véres bunyó.
Volt egy öreg barátom, egyszer vendége lehettem viszonylag hosszú ideig, egy Leoni nevű, néhány házas faluban lakott a Starnbergi-tó partján. Filozófiát tanított, több egyetem díszdoktoraként ment nyugdíjba, éppen egy kultúrtörténeti könyvön dolgozott, amikor nála laktam. Esténként nagyokat beszélgettünk (olykor hajnalig), Stefi, az élettársa is hihetetlenül okos volt és türelmes az általam akkor természetesnek vélt, huszonhét éves koromból fakadó radikalizmusom iránt. Az én szerencsétlen országomról ettől a két csodálatos embertől tudtam meg mindent, ami fontos volt akkor és fontos azóta is. És tőlük hallottam először, hogy egy nemzethez, egy néphez tartozni lehet jó érzés, ha annak a népnek a teljesítménye olyan, amire föl lehet nézni, ha a nemzet önképe a valóságot mutatja, ha nem akar többnek látszani, és arra sem törekszik, hogy mások maguk fölött valónak tartsák. Kicsit kacifántosan írom ezeket a mondatokat, akkor jegyeztem föl, mert nagyon tetszett, amit Georg mondott, és persze magyarul írtam le, mert annyira sosem tudtam németül, hogy azzal nagyképűsködjem, németül jegyzetelek. Ők tudták, honnan hová jutott a népük. Stefit 1940-ben vitték el Dachauba, mert ülősztrájkot szervezett, mikor elvitték egy professzorukat, akire rábizonyították, hogy kikeresztelkedett zsidó, Georg meg úgy került Mühldorfba, hogy egy hallgatója följelentette, a filozófiatörténeti előadásában nem megfelelően beszélt Nietzschéről. A háború után a két tábor között félúton, Münchenben találkoztak először, majd 15 évvel később már együtt költöztek Leoniba. Szerettek németnek lenni. Az undorból, az iszonyodásból (Stefi szavai) jutottak el odáig, sokmillió némettel együtt.
Ez 47 évvel ezelőtt volt. Azóta csak még jobb lett a helyzet. Stefi és Georg (régen meghaltak) ma még jobban örülnének annak, hogy oda tartoznak, ahol élnek. Ahol nincs napja a nemzeti összetartozásnak. Egyáltalán, semmilyen nemzeti ünnep nincs, nem tartanak megemlékezést például a világháború elvesztésének napján.
Én nem örülök annak, hogy ahol élek, ott össze kellene tartoznom. Pillanatnyilag semmi dolgom a többiekkel. A Trianont siratókkal végképp nem tudok mit kezdeni. Nem érzek fájdalmat a muhi csata napján, pedig akkor nekünk volt igazunk, mi nem bántottuk a mongolokat, mégis idejöttek öldökölni, dehát régen volt, és egy veszteségek sorozatából álló történelem minden egyes veszteségén mégsem sírhatok. Trianon is régen volt. És nem is volt igazunk. Mi rontottunk rá azokra, akik később megbüntették Magyarországot. Azt mondják, aránytalanul. Kérdezzék meg a környező országok történészeit. Hányan voltak a szerbek, horvátok, szlovákok és hányan az odacsatolt országrészeken a magyarok. Nincs igazságos békeszerződés. Amiért nincs igazságosan kirobbantott háború sem. És forradalom sem. Mert nincs igazságos erőszak. Védekezés van igazságos. De az sem erőszakkal kezdődik.
Ma van az a nap az év 365 napjából, amikor össze kellene tartoznom. Nemcsak azért nem akarok senkivel semmiféle közösséget vállalni, mert ez a nap nyílt beismerése annak, hogy az év 364 napján nem tartozunk össze, hanem mert én még mindig az iszonyodás korszakában élek. Ma éppen a nemzeti öncsalásnak ettől a változatától undorodom.
Szép ünnepet.





A fészekről

Tényleg utoljára. Akkor is, ha a pártja megnyeri a választásokat (szinte lehetetlen) és a szegedi dúcse miniszterelnök lesz. Kétméteres diktátorra nem emlékszem a világtörténelemből, azt hittem, ez a termet kizárja az autoriter hajlamokat. Valószínűleg az lehet, hogy a butaság mindent legyőz.
Ott kezdődik, hogy egy jelentéktelen és alapjában véve szánalmas párt tagja mit keres Brüsszelben? Úgy értem, mi a fenének megy oda nagyképűsködni, a fene se hívta. Azért ment, hogy a magyar politika ostoba leheletével tovább büdösítse az Unió fővárosának levegőjét? Hogy azt mondja, a migráció a magyar miniszterelnök és az EU közös felelőssége? Komolyan? Attól teljesen függetlenül, hogy már többször bebizonyosodott, nem tudja, mit beszél, feltétlenül szükséges volt odamenni, hogy együtt említse a csúti futballistát az Európai Unióval? Hogy bizonyítsuk, van nekünk másik gyépésünk is, aki azt hiszi magáról, segébe is felye van, és majd ő megmondja azoknak ott, mit kell és hogyan? Hogy megmutassuk, van itt még olyan, aki a fészekbe piszkításban felveszi a versenyt a falusi rablógyilkossal? Azt már kezdjük megszokni, hogy megint van egy szerényen bútorozott koponyájú politikusunk, és azt is tudjuk, hogy ebben az országban mindenki beszél, aki meg akarja nyerni a hülyeségi versenyt, de ezt kéretik inkább csak itthon. Esetleg a nagy Szovjetunió valamelyik tagállamában, ott nem tűnik fel. Észak-Koreát tudom még ajánlani. Ott lehet még olyanokat mondani, hogy végre egy igazi európai demokrata fideszes politikus. Tessék mondani, ezt miért?! Ennyire ostoba nem lehet egy ember, kell hogy legyen valamilyen üzleti érdek emögött, hogy valaki egy mondatba tegye az európait meg a fideszest, mely fogalmak mint tudjuk, kizárják egymást. Különösen, ha egy olyan lényről van szó, aki egy kaméleon és egy vízisikló keresztezéséből született, akihez képest még a szotyolaköpködő is egy jellembajnok.
Aztán végül a köztévé nem tehet föl kérdést. Mert ő tartja magát a szocialista párt döntéséhez. Mely pártban már egyetlen ember sincs, aki szólna, hogy ezt ne?
Tényleg utoljára szóltam. Csak nehezen tudom megszokni, hogy ennyire telik.

2017. június 1., csütörtök

Elit(?)

"1990-ben még a legígéretesebb ország voltunk az Elbától keletre. A világ elsősorban tőlünk várta, hogy példát mutassunk a többi átalakuló országnak. Hogy lehetett ennyire elrontani mindent? Hogy nem tudtuk megőrizni és kihasználni a lépéselőnyünket? Nem az akarat hiányzott. Minden rendű és rangú ember azt kívánja, hogy hazája gazdag, befolyásos és erős legyen. Ha nem hazaszeretetből, akkor önérdekből. Hisz mégiscsak jobb egy nagy szemétdombon kakasnak lenni, mint egy kicsin. Nem, nem akaratból volt kevés, hanem a képességből. Abból viszont ijesztő mértékben."
Az idézet A féltudású magyar elit című írásból való, szerzője Publius Hungaricus, civil nevén Orbán Krisztián. A keletkezés dátuma 2007. Ha van egy kis idejük, olvassák el (bár mostanában - úgy látom - senkinek nincs ideje olvasni). Okos, jó munka, az egyik akadémiai seggnyaló tótumfaktum azért akarta betiltani a Hegymenet kiadását, mert Orbán Krisztián Száz év szorongás című írása nem elég tudományos. Amin azt kell érteni, hogy olvasható. Emberi nyelven íródott. Az akadémiai seggnyaló az ismert hivatkozásnéző fajtából való, bármi kerül a kezébe, hátralapoz, megkeresi a bibliográfiát, ha van belőle egy kilónyi, akkor a dolgozat elég tudományos. Elolvasni nem szükséges, a hivatkozásnéző valószínűleg rég elfelejtette, hogyan is kellene azt.
A fenti néhány sort azért másoltam ide, mert majdnem szó szerint egyetértek vele, de csak majdnem. Néhányszor leírtam már, itt most mégegyszer megteszem, mert nem lehet elégszer ismételni: Magyarországot a hatalmi gőg tette tönkre, az ostoba nosztalgia a romlott és kártékony úri világ iránt, amiben a tiszaistvánok és a zsidótörvényeket író telekipálok határozták meg a politika irányát, és a szervilis hétszilvafások meg az alázatoskodó dzsentroid polgárok hajtották végre ezeknek a gazembereknek az akaratát. Két világháború kirobbantásában vettek részt a hazafiság jegyében. Magyarország (rendszerváltás utáni) első miniszterelnökének ez tetszett, a kormányába az ezeknek a rothadásszagú eszméknek megfelelő árvalányhajas díszmagyarok kerültek, tombolt a butaság, a tehetségtelenség, a nímandság bosszúvágya. Ettől nagyon eltérőt már nem lehetett csinálni, akárki nyert választásokat, a sok évszázados önismerethiányból fakadó melldöngető magyarság megkövetelte a maga minden és mindenki fölött álló nagyszerűségének folyamatos kinyilvánítását.
Csak azt akarom mondani, senki nem kívánta, hogy hazája gazdag, befolyásos és erős legyen. A magyarkodás és a rablás minden egyéb tevékenységre való késztetést elnyomott.
Van egy eretnek kérdésem ide a végére: mit tetszik gondolni, miért Gyurcsány Ferenc a legnépszerűtlenebb politikus? Miért gyűlöli a nép és miért retteg tőle a többi politikus, élükön most a szegedi harsány tejbetökkel? Mert egyedül ő lóg ki a sorból. Ő tényleg azt akarta, hogy hazája gazdag, befolyásos és erős legyen. Minden, amit tett, ennek a célnak az irányába mutatott. Csak nem jól csinálta. Éppen azt nem vette figyelembe, amit fentebb leírtam. Hogy ez a nép nem szereti, ha valaki beismeri a politika hazugságait. És még annál is kevésbé szereti, ha valaki be akarja fejezni a hazudozást.
Mert akkor esetleg azzal is szembesülni kell majd, hogy milyen ez a nép, milyen Magyarország történelme, és mindez a jelen helyzetben mire tesz minket alkalmassá a világban és benne főképp itt Európában. Hogy úgyszólván mindenen változtatni kell. Elsősorban a hazudozáson, a szüntelen öncsaláson.